Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2010.01.10

04. Jelenkor

Nyugaton a helyzet változatlan (1979) - All Quiet on the Western Front

 

Rendezte: Delbert Mann

Főszerepben: Richard Thomas (Paul Baumer), Ian Holm (Himmelstoss)

 

A film alapja Erich Maria Remarque 1929-ben írt regénye, amely az I. világháború áldozatainak, a lövészárkok katonáinak mindennapos pusztulását festi le. Az ifjú Paul Baumer lelkesen vonul be katonának 1914-ben. Végigszenvedi egy szadista altiszt kiképzését, a katonaélet összes gyötrelmét, majd elesik, mégpedig egy olyan napon, amikor a hivatalos hadijelentés szerint "nyugaton a helyzet változatlan".

 

Az I. világháború – Az európai frontok nagy csatái (2006)

 

Ez volt az első, komoly kísérlet az európai kontinens elpusztítására. Komoly indíték nélküli háború, ugyanakkor logikus következménye az 1800-as évek nacionalista mentalitásának.

Új és hihetetlen hatóerejű fegyverek tűntek fel a csatákban és először fordult elő, hogy az egész világ ugyanabba a konfliktusba keveredett bele. Az ellenfelek tömegeket soroztak be, kémiai fegyvereket, harci járműveket, tengeralattjárókat és egy sor technikai újítást vetettek be a harcok során. Mindez az emberiség történelmének addigi legnagyobb tömegmészárlásához vezetett.

Négy év rettenetes csatáinak eredménye, hogy minden ugyanúgy maradt, mint előtte, kivéve a több millió sebesültet és halottat, számos falu és város elpusztítását és a leírhatatlan nélkülözést. Az a dokumentumfilm eredeti és sok, eddig még be nem mutatott képekkel elvisz minket a nagy háború különböző helyszíneire. Szembesülve az értelmetlen öldöklés epikusságával, a képek egyszerre megbabonázók és félelmet keltök.

 

Doktor Zsivágó (1965)

 

Rendezte: David Lean

Főszerepben: Omar Sharif (Jurij Zsivágó), Julie Christie (Lara), Geraldine Chaplin (Tonya), Rod Steiger (Komarovsky)

 

Oroszország a huszadik század első évtizedeiben. Jurij Zsivágó, az érzékeny lelkületű orvos és tehetséges költő mit sem ért abból, ami körülötte történik, tehetetlen bábúként sodorják magukkal az események. A tizenhét éves Larát Moszkvában pillantja meg, majd hosszú évekig nem látja viszont. Jurij orvosként szolgál az első világháborúban. Egy frontkórházban találkozik újra Larával, akibe beleszeret. A régi hatalmat elsöpri az 1917-es forradalom. Az orvos és szerelme megtapasztalja mindazt a szörnyűséget és megpróbáltatást, melyet az új idők hoznak.

 

Az igazi Mao (1994)

 

Rendezte: Siklósi Szilveszter

Szereplők: Balla Philip (Jonathan W. Highstone), Huckaby Margit (Emmy Lou), Sándor András (Anderson)

 

"Miért győztek a kínai kommunisták a polgárháborúban? Mi áll a két agresszív atomhatalom, a Szovjetunió és Kína hatvanas évek eleji szembefordulása hátterében? Mi az összefüggés a chicagói halpiac ellenőrzéséért hajdan folyt véres gengszterháború, a kínai, orosz és olasz maffia több évtizedes rémtettei, a CIA, az NKDV és a KGB titkos akciói, a kubai forradalom, valamint a Kennedy gyilkosság között? S végül: ki az a több mint százéves szerzetes, akit egy nepáli kolostorban szent emberként tisztelnek, s akinek testében megfelelő eljárással különös kristály jelenléte mutatható ki? A világ közvéleményét idestova egy emberöltő óta foglalkoztató kérdésekre frappáns és meggyőző választ ad Siklósi Szilveszter krimiszerűen izgalmas "dokumentumfilmje".

 

Sztálin (1992)

 

Rendezte: Ivan Passer

Szereplők: Robert Duvall (Josef Stalin), Julia Ormond (Nadya Alliluyeva), Maximilian Schell (Vladimir Lenin), Jeroen Krabbé (Bukharin), Joan Plowright (Olga), Frank Finlay (Sergei Alliluyev), Roshan Seth (Beria), Daniel Massey (Trotsky), András Bálint (Zinoviev)

 

A film egy sajátos szemszögből, nevezetesen Anna Alilujeva, Sztálin unokája visszaemlékezéseiből és szemszögéből mutatja be a sztálini rendszert. Ott kezdődik, hogy a bolsevik párt vezére Lenin hazatér a külföldi számüzetéséből. A film innen kíséri végig Sztálin életét. Bemutatja párharcát Trockijjal a hatalom megszerzéséért, hogyan építi ki a rettegett titkosszolgálatát és bepillantást enged a sztálini rendszer kegyetlen belső világában, ahol főleg azok nincsenek biztonságban akik a legbelsőbb körökben vannak.

 

A horogkereszt rejtélye (2005) - The Enigma of the Swastika

 

Dokumentumfilm

 

Mi a szvasztika eredete? Honnan származik, mi a múltja az eredetileg indiai vallási szimbólumnak, míg okkultista alkalmazásokon át eljut addig, hogy örökre a vérgőzös nácizmus jelvényévé váljék? Milyen változásokon megy át a jelentése, míg a szelid buddhizmustól átvett horogkereszt a terror zászlójára kerül?

 

Az élet szép (1997) – La vita e bella

 

Rendezte: Roberto Benigni

Főszerepben: Roberto Benigni (Guido Orefice), Nicoletta Braschi (Dora), Giorgio Cantarini (Giosué)

 

1938-ban járunk, amikor a szeretetreméltó, álmodozó Guido - a növekvő rasszizmus és szűklátókörűség közepette - beleszeret visszafogott tanárnőjébe, Dorába. A csodaszép lány azonban egy helyi náci tiszt menyasszonya, Guidot pincérként látjuk viszont az eljegyzésen. Mindent elkövet, hogy a lányt bánatos jövőjétől eltérítse... Meseszerű szerelmi történet kezdődik.

Öt év múlva Guido és Dora házasok és született egy fiuk, Giousé is. A politikai légkör egyre romlik, végül Guidot, aki félzsidó, táborba viszik családjával együtt. Az apa, hogy túlélhesse a borzalmakat, és hogy fiát minél jobban megkímélje, azt találja ki, hogy az egész, ami körülveszi őket tulajdonképpen egy nagy játék, amelyben a rabok a versenyzők és az őrök a játékvezetők. Benigni az önfeláldozás, a szeretet és a védelmezés filmjét készítette el. Komikusi képességei és chaplini stílusa igen élvezetessé teszik az alkotást, amely mindazonáltal megrázóan drámai módon mutatja be a fáradhatatlan emberi lélek küzdelmeit.

 

Pearl Harbor – Égi háború (2001)

 

Rendezte: Michael Bay

Főszerepben: Ben Affleck (Rafe McCawley), Josh Hartnett (Danny Walker), Kate Beckinsale (Evelyn Johnson)

 

1941. december 7. A második világháború fordulópontja, a történelem egyik legvéresebb csatája: a japán légierő megtámadta Amerika csendes-óceáni flottáját. A támadás számtalan áldozattal járt, hatalmas pusztítást vitt végbe: sokáig tartott, míg az amerikai hadsereg kiheverte a csapást, és felkészült a visszavágásra. Ez a film e támadás és csata története, de egyben három fiatal története is. Akik, miközben a történelem a szörnyű, véres események közepébe sodorja őket, a saját életüket élnék - azt sem könnyű. Rafe és Danny a legjobb barátok: gyerekkoruk óta együtt szeretnének pilóták lenni. Mindketten katonák, mindketten Pearl Harborban állomásoznak. És mindketten ugyanazt a lányt szeretik. A japán gépek pedig elindultak Pearl Harbor felé.

 

A tengeralattjáró (1981) – Das Boot

 

Rendezte: Wolfgang Petersen

Főszerepben: Jürgen Prochnow (Henrich Lehmann-Willenbrock kapitány)

 

Wolfgang Petersen sílusteremtő és mértékadó, ma már kultuszfilmnek számító alkotása egy német tengeralattjáró legénységének életébe vezeti be a nézőt. A tengeralattjáró a filmtörténet máig egyedülálló darabja, szinte az egyetlen olyan mű, melyben a második világháború germán tébolyában résztvevők bemutatása túllép a bejáratott, egysikú sablonokon: itt valódi embereket látunk, akiknek sorsa segít megérteni, hogy volt képes a német katonai gépezet nem csak a fél világot, de a világ egyik legfejlettebb kulturájával rendelkező népét is maga alá temetni.

Óriási csatajelenetek és a várakozás idegfeszítő órái - mind körültekintő részletességgel kidolgozva. Máig felülmúlhatatlanok a film döbbenetesen reális képei a vízijármű klausztrofóbiás légköréről és a katonák haláltusájáról...

 

Ellenség a kapuknál (2001) – Enemy at the Gates

 

Rendezte: Jean-Jacques Annaud       

Főszerepben: Jude Law (Vassily Zaitsev), Joseph Fiennes (Danilov)

 

Mialatt a német és az orosz hadsereg tízezrével küldi katonáit egymás ellen és a világ rettegve várja a sztálingrádi csata kimenetelét, az ünnepelt orosz mesterlövész, Vaszilij Zajcsev (Jude Law) csendben és egyenként cserkészi be ellenségeit.

A szerény és zárkózott Vaszilij csak egy átlagember, aki különleges ügyességgel végzi feladatát. Danyilov (Joseph Fiennes), a szovjet politikai tiszt felismeri a mesterlövészben rejlő propagandaértéket, és az egyszerű uráli katonából nemzeti hőst csinál. Jó néhány, a németektől elszenvedett vereség után a Szovjetunió az összeomlás szélén áll, és Sztálingrád eleste biztosítaná a megszálló németek végső győzelmét Európában. Sztálin magát Hruscsovot (Bob Hoskins) küldi, hogy felügyelje a város védelmét.

Vaszilij példája feltüzeli a védők akaraterejét, és tovább harcolnak a túlerővel szemben. Danyilov viszont hamarosan féltékeny lesz arra az emberre, akit ő kreált, amikor a háború közepén mindketten beleszeretnek Tányába, a katonákkal együtt harcoló bátor nők egyikébe.

A németek legjobb mesterlövészüket, König őrnagyot (Ed Harris) küldik, hogy felkutassa és megölje a német és orosz katonák közt egyaránt híressé vált Vaszilijt. Mindkét férfi elszánt türelemmel és tökéletes szakértelemmel vadászik a másikra, és vívja magányos háborúját, miközben rengetegen halnak meg körülöttük Sztálingrád romjai között.

A tűz háborúja és A rózsa neve rendezőjének nagyszabású háborús eposza nem csak a történelem menetét meghatározó események, hanem az egyes emberek tetteinek és drámáinak krónikája is.

 

Ámen (2002)

 

Rendezte: Costa-Gavras

Főszerepben: Ulrich Tukur (Kurt Gerstein), Mathieu Kassovitz (Riccardo Fontana)

 

Két rendszer: a náci gépezet. A Vatikán és a szövetséges diplomácia. Két férfi belülről veszi fel a küzdelmet. Az egyik oldalon a civil életben kémikus végzettségű Kurt Gerstein SS tiszt. Õ látta el a táborokat Cyklon B-vel, miközben saját és családja életének kockáztatásával fáradhatatlanul próbálta leleplezni a tudomására jutott bűnöket, melyekről értesítette a szövetségeseket, a pápát, a németeket és templomaikat. A másik oldalon az ifjú jezsuita, Ricardo, a kegyetlenséggel akár életük árán is szembeszálló papságot képviselő kitalált figura. Sok ilyen bátor pap akadt, köztük ismertek és névtelenek, akik nem tudtak belenyugodni feletteseik cinkos hallgatásába... Melyik az a pillanat, amikor az ember az etikát az önfenntartás ösztöne elé helyezi? Kurt Gerstein tudta, és azt akarta, hogy a világ is megtudja. A film ítélet azok hallgatása felett, akik tudtak a borzalmakról, mégsem törték meg a csendet, pedig megtehették volna.

 

A zongorista (2002) – The Pianist

 

Rendezte: Roman Polanski

Főszerepben: Adrien Brody (Wladyslaw Szpilman)

 

1939, Varsó. Wladyslaw Szpilman zongoraművész egy lemezstúdióban dolgozik, amikor bombázni kezdik a várost. A felvétel félbeszakad, Wladyslaw hazatér. Otthon zsidó szülei és testvérei megpróbálják eldönteni, mit vigyenek magukkal, ha a növekvő náci fenyegetés miatt menekülniük kell Varsóból. Wladyslaw nem akarja elhagyni a várost, mivel szereti, s legalább annyira rajong Dorotáért, a fiatal csellistáért. A nő nagyon aggódik a növekvő antiszemitizmus miatt. Családja nem sokkal azelőtt költözött be a fallal körülvett gettóba, és megpróbálnak alkalmazkodni az ottani élethez.

A zsidó Itzak Heller kollaborál a nácikkal, és azt akarja, hogy Wladyslaw és Henryk csatlakozzon a zsidó rendőrséghez, de a fivérek visszautasítják az ajánlatot. Miközben megpróbálnak pénzt keresni, hogy eltartsák a családot, a körülmények egyre rosszabbra fordulnak. Mindenkit deportálnak, kivéve Wladyslawot, akit Itzak kirángat a sorból. Benek, annak az étteremnek a tulajdonosa, ahol korábban zongorázott, munkát ad Wladyslawnak, de a helyzete egyre rosszabbra fordul, a német tisztek és a katonák roppant gorombák vele.

A zongorista a föld alatti mozgalomnál keres segítséget, amely különböző védett házakba bújtatja el őt, ahol nincs más dolga, mint kibámulni az ablakon. A varsói gettó 1943-as felkelését követően Wladyslaw megint önmaga lehet. Dorota és mások, többek között a német Wilm Hosenfeld százados segítségével a zongorista megpróbálkozik a túléléssel, amíg véget nem ér a háború.

 

Ryan közlegény megmentése (1998) – Saving Private Ryan

 

Rendezte: Steven Spielberg

Főszerepben: Tom Hanks (John Miller parancsnok), Tom Sizemore (Mike Horvath őrmester)

 

1944. június 6 - a normandiai partraszállás napja. Az Omaha Beach kódnevet kapott tengerparton a csónakokból védhető fedezékbe igyekvő szövetséges katonák pergőtűzbe kerülnek, a vérveszteség óriási. Mindenütt halottak, sebesültek, cafatokra szakadt emberi testrészek, haldoklók halálhörgései. A pokol első bugyrán éppen csak túljutott Miller százados (Tom Hanks) megmaradt embereivel újabb szinte lehetetlen próbatétel előtt áll. Egy kis csapat élén be kell hatolnia az ellenséges hátországba, hogy felkutasson egy amerikai katonát, James Ryan közlegényt. A főparancsnokság utasítására ugyanis azonnal le kell szerelni, mivel három bátyja a világháború különböző frontjain szinte egyszerre vesztette életét, s a hadsereg ezzel adózik a család tragédiájának. De a hosszú és veszélyes úton mindenkiben felmerül a kérdés: vajon miért ér ennek az egy embernek az élete többet, mint az érte küldött kilenc emberé? A sikerrendező Steven Spielberg 1999-ben öt Oscar-díjat nyert el a filmjével, köztük a legjobb rendezésért járót is.

 

A II. világháború története (1999) – dokumentumfilm-sorozat

 

1. rész Az első botlások Az 1914-től 1918-ig tartó első világháború története nélkül nem érthetjük meg az 1939-től 1945-ig tartó második világégés alapvető mozgató rugóit. 2. rész Elveszett illúziók Az európaiak egyre biztosabban érzik a háború közeledtét. A világot megrázza, amikor a német nácizmus szövetkezik a szovjet kommunizmussal Lengyelország felosztására. 3. rész Sosemvolt háború Norvégia merész meghódítását követően a britek és a franciák első alkalommal kerülnek közvetlen kapcsolatba a németekkel. 4. rész Egyfajta győzelem A németek megismétlik lengyelországi sikereiket Franciaország lerohanásakor, minden idők legnagyobb, páncélosokkal vívott villámháborújában.

 

5. rész Legenda és történelem 1940 nyara. Adolf Hitler több, mint 1200 bombázót vet be a Királyi Légierő vadászgépei ellen. 6. rész Visszafojtott lélegzet Görögország lerohanása katasztrófába fullad az olaszok számára. Észak-afrikában viszont az olasz vereségből német győzelem lesz. 7. rész A gyalázat napja A német csapatok eljutnak Moszkva kapujáig. Sztálin elrendeli, hogy a németek előtt semmisítsék meg a létfontosságú gyárakat.

 

8. rész Hat hónap őrjöngés Pearl Harbor megtámadását követően a dél-kelet ázsiai országok egymás után hódolnak be a Japán csapatok előtt. 9. rész A kezdet vége Amerikai csapatok szállnak partra Észak-afrikában és első alkalommaal csapnak össze a 3. Birodalom egységeivel. 10. rész A vég kezdete Oroszországban, a végső győzelem reményében, a német csapatok Kurszknál megindítják a történelem legnagyobb tankcsatáját 1943 nyarán.

 

11. rész Az Overlord hadművelet A szövetségesek Monte Cassinonál áttörik a német állásokat. 12. rész Feltétel nélküli megadás A német keleti front összeomlik. 13. rész Feltétel nélkül? A tragédia utolsó felvonása a Csendes-óceánon játszódik.

 

Hitler – A Sátán felemelkedése (2003) – Hitler: Tle Rise of Evil

 

Rendezte: Christian Duguay

Szereplők: Robert Carlyle (Adolf Hitler), Stockard Channing (Klara Hitler), Jena Malone (Geli Raubal)

 

A film végigköveti Adolf Hitler életét gyermekkorától 1934-ig, amikoris Németország abszolút uralkodójává vált. Tanúi lehetünk Hitler sikertelen erőfeszítéseinek, hogy nagy művész legyen, frusztráltságának, amint látja, miként hullik szét fogadott hazája az I. világháborúban, elhatározásának, hogy Németországot ismét saját lábára állítja azzal, hogy kihasználja a nemzetet a háború után sújtó gazdasági megpróbáltatásokat és a népben rejlő antiszemitizmust, láthatjuk 1923-ban bekövetkezett letartóztatását, tanúi lehetünk Hitler heves szónoklatának a Mein Kampf-ról, a nemzeti szocializmus növekvő népszerűségének és a szenilis kancellár, von Hindbenburg hibás döntésének Hitler "semlegesítésére", amikor egy viszonylag jelentéktelen politikai poszthoz juttatta 1933-ban. Láthatjuk Hitler rövid ideig tartó románcát unokahúgával, Geli Rauballal, valamint hosszabb kapcsolatát a tiszteletre méltó Eva Braunnal.

 

A bukás. Hitler utolsó napjai (2004) – Der Untergang

 

Rendezte: Oliver Hirschbiegel

Főszerepben: Bruno Ganz (Adolf Hitler)

 

Berlin, 1945 április. Egy nép a bukására vár. A főváros utcáin kegyetlen harcok folynak. Hitler a katonai vezetőséggel és néhány hívével elsáncolja magát a vezetőségi bunkerben. A Birodalom helyzete a Vörös Hadsereg előrenyomulásával egyre reménytelenebbé válik. A folyamatos bombázások állandó rettegésben és életveszélyben tartják a város elkeseredett lakosságát.

Miközben az utcákon kétségbeesés tombol, Hitler a Harmadik Birodalom teljes pusztulását a bunker falai között éli át. Jóllehet Berlint már lehetetlen tartani, a Führer tiltakozik a búvóhely elhagyása ellen - Albert Speer építészhez hasonlóan "a színpadon akar lenni, amikor legördül a függöny". Már csak néhány órája maradt, mielőtt közös öngyilkosságuk előtt feleségül veszi Eva Braunt. A vég elkerülhetetlenül közeleg, Hitler mindent az utolsó részletig kidolgoz: miután ő és szeretője meghalt, holttestüket a birodalmi kancellária udvarában fogják elégetni, nehogy a tetemük ellenséges kézre jusson.
Az oroszok feltétel nélküli megadást követelnek, ezért hűséges hívei közül, vezetőjük példáját követve, többen is az önkéntes halált választják a rájuk váró kínkeserves meghurcoltatás helyett. A magát szintén a bunkerben meghúzó Magda Goebbels megmérgezi mind a hat gyermekét, majd férjével együtt véget vet életének. Röviddel ezután Hitler személyi titkárnőjének, a végsőkig kitartó Traudl Jungénak és még néhányaknak az utolsó pillanatban sikerül kimenekülnie a bunkerből, és átjutnak az oroszok ostromgyűrűjén.

 

Hitler csatlósai (dokumentulfilm-sorozat) – Hitlers’s Henchmen

 

Bormann - Az árnyékember / Dönitz - Az utód / Eichmann - A tömeggyilkos / Goebbels - Az agitátor / Göring - A marsall / Mengele - A haláldoktor / Schirach - A fiatalság megrontója / Speer - Az építész háborús

 

Hiroshima – Az első atombomba (2006)Hiroshima: Why the Bomb Was Dropped?

 

Rendezte:Peter Jennings

Főszerepben: Peter Jennings, Gar Alperovitz, Barton Bernstein, McGeorge Bundy

 

1945 augusztus 6-án reggel az USA atombombát dobott Hiroshimára (majd három nappal később Nagaszakira), új, komor fejezetet nyitva ezzel a háborúnak, az emberi agresszió szomorú történetében.

Az Amerikai Egyesült Államok különös világrekordot állított fel: a történelem folyamán senkinek és semminek sem sikerült ilyen rövid idő alatt ennyi embert megsemmisítenie. Még a természeti katasztrófák sem tudtak a másodperc tört része alatt tízezreket elpusztítani. Peter Jennings, az ABC riportere, arra keresi a választ, vajon Truman amerikai elnök döntése megalapozott és szükségszerű volt-e.

A választ kutatva sokat megtudhatunk Truman elnökről, láthatjuk a háború sújtotta japán övezeteket, és sok a nyilvánosság elől elhalgatott titok is felszínre kerül...

 

Schindler listája (1993) – Schindler’s List

 

Rendezte: Steven Spielberg

Főszerepben: Liam Neeson (Oskar Schindler), Ben Kingsley (Itzhak Stern), Ralph Fiennes (Amon Goeth)

 

A film főhőse, Oskar Schindler született üzletember és szerencsejátékos. A második világháború legelején elkerül a megszállt Lengyelországba és azonnal megérzi, milyen hatalmas üzleti lehetőségek nyílhatnak meg előtte. Baráti kapcsolatok és némi ügyeskedés révén megszerez magának egy gyárat - a Deutsche Emailware Fabrikot - és nem győz eleget tenni a beözönlő megrendeléseknek. Könyvelője, Itzhak Stern rábeszéli arra, hogy minél nagyobb számban foglalkoztasson zsidókat, így nemcsak olcsó munkaerőt talál magának, hanem segíthet a koncentrációs táborokban szenvedő embereken. A gyár hamarosan a zsidók egyetlen menedéke lesz. 1944-ben a nácik az Endlösung, azaz a zsidókérdés végső megoldása jegyében bezáratják a helybéli táborokat, és a rabokat Auschwitzba és Treblinkába, vagyis a biztos halálba akarják küldeni.

Schindlernek gyorsan lépnie kell, ha meg akarja menteni a munkásait. Némi korrupció árán rábeszéli a német hatóságokat, hogy a termelés szempontjából nélkülözhetetlen munkásokkal együtt a gyárat áttelepíthesse a cseh-lengyel határra, Brinnlitzbe. Ekkor készül el az 1100 nevet tartalmazó lista, amelynek résztvevői kalandos úton, de megmenekülnek a krematóriumokból. Brinnlitzben Schindler gondoskodik arról, hogy a gyár fennállásának 7 hónapja alatt semmi olyasmit ne állítson elő, amelyet a németek hadicélokra tudnának használni. 1945. május 7-én, amikor a tábor lakói megtudják, hogy a németek kapituláltak, és abban is biztosak, hogy az oroszok pillanatokon belül elérik Brinnlitzet, Schindler elbúcsúzik védenceitől. Magára hagyja őket, mert tudja, jobb, ha az amerikaiak kezére adja magát...

 

Auschwitz, az elfeledett bizonyíték (2004) – The Forgotten Evidence

 

A lengyelországi Auschwitz náci haláltáborairól rendkívül részletes légi fényképek készültek. Az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor végeláthatatlan határa csak 8 km-re húzódott egy hatalmas, szintetikus olajat és gumit gyártó üzemtől. Az ilyen üzemek voltak a Szövetségesek légitámadásainak elsődleges célpontjai, és így történt, hogy 1944. április 4-én egy amerikai felderítőgép első ízben készített légi fényképeket az üzemről és környékéről. Véletlenül kerültek lencsevégre a közeli Auschwitz szörnyűségei - a gázkamrák és a krematórium, a hírhedt kivégzőfal, az őrtornyok és a kerítések, és a foglyok szálláshelyéül szolgáló barakkszerű bódék végeláthatatlan sora. A fényképészek később, 1944 augusztusában és szeptemberében lefényképeztek egy vonatot, amely a tábor kirakodási pontjára érkezett. A film felvet néhány kényelmetlen kérdést. Például azt, hogy ha a szövetséges légierő részletes fényképeket tudott készíteni a haláltáborokról, vajon miért nem rombolták le azokat?

 

Az angol beteg (1996) – The English Patient

 

Rendezte: Anthony Minghella

Főszerepben: Ralph Fiennes (Almásy László gróf), Kristin Scott Thomas (Katharine Clifton), Juliette Binoche (Hana)

 

Hana, az ápolónő súlyosan sebesült férfit helyez el egy toscanai romos kolostorban a második világháború vége felé. Hana azt hiszi, átok ül rajta. A háborúban elszenvedett traumatikus élmények hatására retteg attól, hogy akit megszeret, az halálra van ítélve. A beteg nem emlékszik semmire. Személyazonosságának egyetlen kulcsa egy személyes levelekkel, térképekkel és fotókkal telerakott könyv, amit nála találtak. Hana olvasni kezdi betegének a könyvet, és a szinte felismerhetetlenségig összeégett férfi emlékezni kezd. Alig telik el néhány pillanat, s Gróf Almásy Lászlóként látjuk viszont. A híres magyar nyelvész és kutató tagja volt egy háború előtti expedíciónak, mely addig föltérképezetlen sivatagokat járt be. Az expedícióhoz egy nemrég házasodott angol arisztokrata pár is csatlakozik. Katherine, az ifjú feleség tudós és festő, a félelmet nem ismeri. A zárkózott Almásyra nagy hatást gyakorol az asszony. Az érzés kölcsönös, s bár mindketten megpróbálnak gátat vetni vonzalmuknak, tehetetlenek a szerelem erejével szemben. Amikor egy váratlan baleset elszakítja kettejüket az expedíció többi tagjától, szenvedélyes viszonyba kezdenek, mely katasztrofális következményekkel jár mind rájuk, mind környezetükre nézve.

 

Che Guevara – Mindörökké győzelem (2006)

 

Ez a dokumentumfilm Ernesto "Che" Guevara, a forradalmár ellentmondásos életét mutatja be. Verseket írt, de ha kellett ő maga húzta meg a ravaszt a kivégzőosztag élén. A történelemben talán ő az a személy, akivel kapcsolatban a leginkább összefonódik a romantika és a forradalom fogalma.

Ez a film ritka vagy eddig még soha nem látott felvételek segítségével formálja meg Che Guevara életrajzát.

 

A szakasz (1986) – Platoon

 

Rendezte: Oliver Stone

Főszerepben: Charlie Sheen (Chris Taylor), Willem Dafoe (Elias), Tom Berenger (Barnes)

 

Önkéntesnek jelentkezik a vietnami háborúba az ifjú Chris Taylor. Ahhoz az egységhez osztják be, amelyet Elias és Barnes őrmester vezet. Elias betartja a játékszabályokat, törődik az embereivel, a kegyetlen Barnest viszont csak a harc, a küzdelem érdekli. Barnesnek és az embereinek semmi sem számít, hidegvérrel kivégzik az ártatlan embereket is. Amikor Eliasnak sikerül megakadályoznia az újabb mészárlást, a feldühödött Barnes lelövi. Chris sejti, mi történt. Mielőtt azonban az ügy kipattanna, a vietkongok támadásba lendülnek.

 

Forrest Gump (1994)

 

Rendezte: Robert Zemeckis

Főszerepben: Tom Hanks (Forrest Gump)

 

A georgiai Savannah városka árnyas buszmegállójában különös mesemondó üldögél. Forrest Gump mindent látott és mindent átélt, de nem mindent értett. Nem éppen a legfényesebb elme. De hát az anyja is mindig azt mondta: "Csak az a hülye, aki hülyeséget csinál." Forrest Gump pedig semmi egyebet nem csinált, mint jelen volt a XX. század minden fontos eseményén a focipályától a harctérig, az elnökök klubjától a médiavitákig, míg végül meg nem pihent egyetlen igaz szerelme karjában. Forrest Gump IQ-ja nem szárnyal az egekig, de rendkívül becsületes és jólelkű fiú. Különös véletlenek azonban hozzásegítik, hogy az 1950-es évektől 1970-ig Amerika minden jelentős eseményén részt vegyen, és minden jelentős személyiségével találkozzon, köztük: Elvis Presley-vel, JFK-vel, Lyndon Johnsonnal, Richard Nixonnal. Forrest elvégzi a főiskolát, harcol Vietnámban, élsportoló lesz, az egyetlen probléma csak az, hogy túl buta ahhoz, hogy megértse ezen fontos események jelentőségét.

A "Forrest Gump" egy megindító romantikus mese egy ártatlan amerikairól, aki pont abban a korban élt, amikor Amerika elveszíti ártatlanságát.

 

Az utolsó skót király (2006) – The Last King of Scotland

 

Rendezte: Kevin Macdonald

Főszerepben: Forest Whitaker (Idi Amin), James McAvoy (Dr. Nicholas Garrigan), Gillian Anderson (Sarah)

 

Az ugandai Idi Amin volt a történelem egyik legveszettebb diktátora. Ellenfelei merényletet kísérelnek meg ellene, melynek során a humanitárius segélyakcióban részt vevő skót orvos akaratlanul megmenti a rettegett Amin életét. A hálás, ugyanakkor szeszélyes népvezér emiatt személyes orvosának és legfőbb bizalmasának fogadja a férfit. Dr. Garrigan kezdetben élvezi a kialakult helyzetet, de hamarosan rájön, milyen barbár közelében él. Megpróbál segíteni, akin csak lehet, miközben szeretne élve hazajutni az afrikai pokolból. Giles Foden regényéből.

 

Néma sikoly – dokumentumfilm az abortuszról

 

Bernard N. Nathanson szülész-nőgyógyász professzor 1969-ben egyik alapítója és főszervezője volt a Nemzeti Liga az Abortuszért nevű mozgalomnak. Nemsokára létrehozta a világ egyik legnagyobb abortuszklinikáját. Kétéves működése alatt 35 orvossal és 85 nővérrel mintegy 60 ezer terhességmegszakítást hajtott végre. Jelentős fordulat akkor következett be, amikor megválasztották a New York-i szülészeti és kísérleti klinika igazgatójának. Itt adódott lehetősége, hogy figyelemmel kísérje a magzat fejlődését az anyaméhben. A kísérletek alatt felismerte, hogy a magzat tulajdonképpen az ő „meg nem született" páciense. Rövid időn belül Abortáló Amerika címmel könyvet is írt, majd elkészítette a Néma sikoly c. filmet.

 

4 hónap, 3 hét és 2 nap (2007) – 4 luni, 3 săptămâni şi 2 zile

 

Rendezte: Cristian Mungiu

Főszerepben: Anamaria Marinca (Otilia), Laura Vasiliu (Gabita), Vlad Ivanov (Domnu' Bebe)

 

Otilia és Gabiţa szobatársak egy kollégiumban. Munkatársak az egyetemen. Egy romániai kisvárosban járunk, a kommunizmus utolsó éveiben. Otilia kivesz egy szobát egy olcsó szállodában. Délután egy bizonyos Bebe úrral van találkozójuk. Gabiţa terhes, az abortuszt tiltja a törvény, és még egyikük sem volt soha ilyen helyzetben.

A film egy nagyobb projekt része, melynek címe: Mesék az aranykorból, a romániai kommunizmus szubjektív története, a városi legendák fényében. A projekt célja, hogy a kommunizmus témájának közvetlen érintése nélkül, pusztán az egyéni lehetőségeken keresztül láttassa ezt a balsors sújtotta időszakot, melyben az emberek kénytelenek voltak megpróbálni normálisan élni.

 

Mosieur Ibrahim és a Korán virágjai (2003) - Monsieur Ibrahim et les fleurs du Coran

 

Rendezte: François Dupeyron

Főszerepben: Omar Sharif (Monsieur Ibrahim Deneji), Pierre Boulanger (Moses "Momo" Schmitt), Isabelle Adjani (The Star)

 

A 13 éves Momo (Pierre Boulanger) szomorú sorsú párizsi zsidó kisfiú. Anyja régen elhagyta, és aztán az apja is odébbáll. Kiszolgáltatott, egyedül érzi magát, s csak a Kék utca prostituáltjai nyújtanak neki némi vigaszt. Egy igaz barátja mégis akad, Monsieur Ibrahim (Omar Sharif), az öreg muzulmán fűszeres, aki még azt is elnézi neki, hogy olykor lop a boltjából. Miközben Monsieur Ibrahim kevés szóval, csendes bölcsességgel az életre tanítja Momót, gondoskodó figyelme megváltoztatja a fiú életét. S mivel mindent, amit adunk vissza is kapjuk, Ibrahim élete is megváltozik a Momotól kapott szeretettől.

 

Mengele – Az igazság nyomában (1999) – Nichts als die Wahrheit

 

Rendezte: Roland Suso Richter

Főszerepben: Kai Wiesinger (Peter Rohm), Götz George (Dr. Josef Mengele)

 

Az auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor "halálangyala", Dr. Josef Mengele 87 évesen visszatér Németországba argentínai rejtekhelyéről, hogy a mai német állam bírósága előtt igazolja rémtetteit. A fiatal és tehetséges ügyvédet, Peter Rohmot veszi rá, hogy védje őt a perben. De létezhet-e bármilyen enyhítő körülmény, amely százezrek megnyomorítását és kínhalálát igazolja? Vajon miért kér ítéletet a háborús bűnös fél évszázad elmúltával? És kiszabhat-e egyáltalán mai társadalmunk olyan büntetést, mely méltó megtorlása Mengele sátáni tetteinek?

Petert a per kemény próbatétel elé állítja. Rádöbben, hogy őt magát is személyesen érinti a holokauszt. Ráadásul választania kell: vagy jó ügyvéd, vagy igaz ember lesz.

 

Senkiföldje (2001) – No Man’s Land

 

Rendezte: Danis Tanovic

Főszerepben: Branko Ðuriæ (Ciki), Rene Bitorajac (Nino)

 

A történet egy bosnyák és egy szerb katonáról, Cikiról és Ninoról szól, akik 1993-ban, a boszniai háború alatt az ellenséges frontvonalak közé, a "senkiföldjére" szorulnak.

Ciki és Nino megpróbál kiutat találni a bizarr helyzetből, amiben az ENSZ egy kéksisakos őrmestere is segíteni próbál, annak ellenére, hogy parancsot kapott a be nem avatkozásra. Az eseményeket a sajtó képviselői is izgalommal figyelik, amitől az egész nemzetközi üggyé válik.

A konfliktus résztvevői között feszült várakozás alakul ki, a világsajtó a végkifejletre vár. Eközben Ciki és Nino elkeseredetten próbálják menteni életüket, és kitérni a háború esztelensége elől.

 

A királynő (2006) – The Queen

 

Rendezte: Stephen Frears

Főszerepben: Helen Mirren (II. Erzsébet királynő), Michael Sheen (Tony Blair)

 

Az angol Diana hercegnő élete a tündérmese és a rémdráma keveréke, egy életút, mely csillogással és botrányokkal volt kikövezve. Az emberek szerint Diana mindig is szálka volt az angol királyi ház szemében. Nem véletlen, hogy a hercegnő tragikus halálát követően II. Erzsébet és a királyi család nem jelent meg a nép előtt. Anglia értetlenül állt királynője hallgatása előtt, mindenki elítélte a protokollhoz ragaszkodó királyi családot. A történet arról a feszültséggel és érzelmekkel teli hétről szól, amely a szívek hercegnőjének halála után megrendítette az angol monarchiát.

 

Kóla, puska, sültkrumpli (2002) – Bowling for Columbine

 

Rendezte: Michael Moore

Szereplők: Michael Moore (önmaga/narrátor), George W. Bush (önmaga, az Amerikai Egyesült Államok, elnöke), Michael Caldwell (önmaga/nyomozó), Marilyn Manson (önmaga), Charlton Heston (önmaga)

 

"Átlagos amerikai reggel volt: a farmer kiment a földjére, a tejesember kiszállította a tejet, az elnök pedig lebombázott egy újabb országot, melynek a nevét ki sem tudjuk ejteni." - hangzik el Michael Moore óriási port és politikai botrányt kavart filmjében. Az első mondat, amit az amerikai gyerekek az USA történelméről megtanulnak, nagyjából így hangzik: "A zarándokok azért jöttek Amerikába, mert féltek az üldöztetéstől." Tehát féltek. Azután mi történt? Idejöttek a zarándokok, félelemből, találkoztak az indiánokkal és féltek tőlük, így hát megölték őket." És ezt a sort folytathatnánk: napjainkig.

1999. április 20-án, azon a napon, amikor az USA a legnagyobb erejű bombázást hajtotta végre a koszovói háborúban, a Columbine Középiskolában vérengzés történt: diákok lőttek diáktársaikra. Ez a megrázó eset indította Michael Moore-t, hogy elkészítse játékfilm hosszúságú, merész dokumentumfilmjét az USA és az agresszió kapcsolatáról. Elevenbe vágóan éles szellemmel indul Moore "vidám" felfedezőútra Amerika szívébe, hogy lássa és láttassa, miért van tele brutális erőszakkal az amerikaiak élete, miközben megállás nélkül a boldogságot keresik?!

A Kóla, puska, sültkrumpli rendkívüli erejű film. Erkölcsi értelemben elmarasztaló vádbeszéd a félelem kultúrája ellen, egy olyan világ ellen, amelyben az emberek állig felfegyverkeztek és aztán az indulatok elszabadulásával ámokfutóvá lettek. Mint hazájában a legismertebb szatirikus és társadalmi kérdésekkel is foglalkozó dokumentarista, ezzel a szó legszorosabb értelmében úttörő jelentőségű filmmel Michael Moore egy olyan merész kérdést tesz fel, amelyet egyetlen amerikai sem merne megfogalmazni manapság, ezekben a vadul hazafias időkben: "Lőfegyver-bolond nemzet vagyunk-e, vagy egyszerűen csak bolondok?"

 

Fahrenheit 9/11 (2004)

 

Rendezte: Michael Moore

Szereplők: Michael Moore, George W. Bush, Al Gore, Donald Rumsfeld, Osama bin Laden, Condoleezza Rice, Byron Dorgan

 

Kiindulásul véve a sokat vitatott 2000-es választásokat, Moore bemutatja George W. Bush valószerűtlen felemelkedését, melynek eredményeként az olaj-bizniszben tevékenykedő bukott üzletemberből a világ vezető nagyhatalmának első embere lett. Ezt követően Moore felnyitja Bush privát Pandora szelencéjét: bemutatja milyen szoros baráti szálak fűzik a családot és üzlettársaik körét, a Szaúd-Arábiai királyi családhoz és a bin Laden-rokonsághoz.

Az iraki háború kitörésekor Moore mély együttérzéssel és visszafojtott haraggal vizsgálja az emberi szenvedéseket. Miközben az amerikai hátországot elárasztják a háború következményeivel birkózó családok hatásos portréi, az amerikai katonáknak a kiábrándultsággal és az iraki frontvonal valós borzalmaival kell szembenézniük. A helyzet abszurditását és botrányosságát csak fokozza Moore beszámolója arról, hogy az üzleti élet vezetői hogyan igyekeztek hasznot húzni az emberi szenvedésből, az iraki olajból és az amerikai adófizetők véréből és dollárjaiból.

 

World Trade Center (2006)

                 

Rendezte: Oliver Stone

Főszerepben: Nicolas Cage (John McLoughlin), Michael Pena (Will Jimeno), Maggie Gyllenhaal (Allison Jimeno), Maria Bello (Donna McLoughlin)

 

2001. szeptember 11. szokatlanul meleg nap volt New Yorkban. Will Jimenónak, a kikötői rendőrség (PAPD) tisztjének megfordult a fejében, hogy kivesz egy szabadnapot és hobbijának, az íjászatnak hódol, de azután mégis úgy döntött, bemegy dolgozni. John McLoughlin őrmester, a PAPD köztiszteletben álló veteránja akkor már órák óta ébren volt, mivel minden reggel másfél órát kellett utaznia, míg beért a városba. A két férfi és kollégáik mind Manhattan központja felé tartottak, ahogy mindennap. Ám ez a nap más volt, mint a többi.

A riasztásra elsőként reagáló PAPD csapat Manhattan központjából a World Trade Centerhez vonult. Öt férfi, köztük McLoughlin és Jimeno, bementek az épületekbe, és csapdába estek a romok alatt, amikor a tornyok összeroskadtak. Csodával határos módon McLoughlin és Jimeno életben maradtak, de hat méter mélyre temették őket a betontömbök és fémdarabok. Bár nem látták egymást, hallották, hogy mindketten életben vannak, és a következő tizenkét órát úgy élték túl, hogy a családjukról, a munkájukról, a reményeikről és a csalódásaikról meséltek egymásnak. Az ő történetüket mondja el Oliver Stone filmje, a World Trade Center.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.