Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017.02.26

Egy svéd történész meglátásai gazdasági fejlődés és nacionalizmus összefüggéseiről Szatmáron

A könyv címe:

Anders Blomqvist: Economic Nationalizing in the Ethnic Borderlands of Hungary and Romania. Inclusion, exclusion and Annihilation in Szatmár/Satu Mare 1867-1944. Stockholmi Egyetem, Történelem Tanszék kiadása, 2014.

 

A fenti címmel írta meg doktori értekezését Anders Blomqvist svéd történész, aki saját bevallása szerint tíz év kutatómunkáját összegezte ilyen módon.[1] Munkája a Stockholmi Egyetem jóvoltából könyv formájában is megjelent, bár egyelőre csak angolul.

Feltevődik a kérdés, hogy miért éppen a szatmári nemzetiségek komplex múltja s annak gazdaságtörténeti vonatkozásai kezdték el foglalkoztatni a Stockholmi Egyetem balti és kelet-európai doktori iskolájának hallgatóját? A 2015-ös Véndiáktalálkozó[2] keretén belül tartott könyvbemutatón Blomqvist elmondta, hogy felesége szatmári származású magyar nő, és ezért kezdett el érdeklődni a megyeszékhely iránt.[3] Kíváncsiságát az is fokozta, hogy Erdély egyéb jelentős városairól sokkal többen és többször írtak. „Először próbaként kezdtem el kutatni, ám annyira felkeltette a kíváncsiságomat, olyan sok adatot találtam, hogy végül ez lett a dolgozatom témája.”[4]

Blomqvist könyve Szatmárnémeti etnikai és gazdasági változásait követi nyomon a dualizmus korától a második világháború végéig. Ebben az időszakban az államhatár többször átlépett a városon, a változások az etnikumok közötti rivalizálásban új és új helyzeteket teremtettek. E versengés a helyi gazdasági életben is nyomon követhető, sőt egyik fő mozgatórugójává vált. A történész alaptétele az, hogy a nemzeti érdekeknek alárendelt gazdaságpolitika és a kisebbségek kényszerű beolvasztása egy „ördögi kört” eredményez, valamint „etnikai elágazódásokhoz”[5] vezet, ami negatívan hat az egész ország fejlődésére nézve. A liberális értelemben vett államnak biztosítania kell az esélyegyenlőséget és az általános jólétet. Elmélete bizonyítására Blomqvist olyan általánosságokkal érvel, hogy az egyenlőséget elősegítő mechanizmusok kedvező körülményeket fognak teremteni a gazdasági fejlődéshez, ha minden állampolgár eléggé emancipált és képes aktívan részt venni a gazdasági életben.[6] A szerző véleménye szerint az asszimilációs politika nemcsak a kisebbségek gazdasági lehetőségeit korlátozza rövid távon, hanem mindenki számára káros lehet hosszú távon.[7] Sehol sem magyarázza meg azonban, mit is ért „mindenki”, illetve „minden polgár” alatt, annak ellenére, hogy egyes (érdek)csoportok egyértelműen profitáltak a nemzetvédő és protekcionista gazdaságpolitikából, ügyesen alkalmazkodva annak változatos formáihoz.

A könyv az 1867-1944 közötti időszak gazdaságtörténeti vonatkozásaival foglalkozik térségünkben, azaz a nemzeti érdekeknek alárendelt gazdaság változatos megnyilvánulási formáit szeretné bemutatni egy konkrét példán, Szatmárnémetire gyakorolt hatásán keresztül.

A bevezetőben (I. rész) Blomqvist megindokolja témaválasztását. Érveket sorakoztat fel alaptézise, vagyis a nemzetvédő, asszimilációra törekvő gazdaságpolitika káros következményei mellett. Az elméleti és módszertani keretek meghatározása után sem egyértelmű azonban, pontosan mit is jelent a svéd történész elgondolásában az etnikai határvidék fogalma: csak Szatmárnémetit, netán Szatmár megyét, esetleg az egész térséget érti alatta?[8] A teljes könyvet elolvasva már világosabb a koncepció, vagyis a tágabb értelemben vett magyar-román etnikai határvidékről van inkább szó.

A továbbiakban a mű szerkezete kronologikus sorrendet követ, három nagyobb részre bontva fel a szerző által vizsgált, csaknem 80 éves korszakot: a dualizmus korára, a két világháború közötti időszakra, s az 1940-1944 közötti „kis magyar világra”[9].

A II. részben, mely a „Magyarország elmagyarosítása 1867-1919”[10] címet viseli, a szerző arra törekedett, hogy minél objektívebben mutassa be a monarchia korának elmagyarosító, asszimiláló politikáját, amikor a pénzügyi, gazdasági, kereskedelmi életben szinte csak magyarok, illetve a magukat magyarnak valló zsidók vettek részt. A teljes Szatmár megyére szerette volna kiterjeszteni kutatásait, mindenesetre a fejezetcímek ezt sugallják: Szatmár megye elmagyarosítása (1867-1890), Az elmagyarosítás gazdaságpolitikája Szatmár megyében (1890-1914), Újraértelmezett nacionalizmus – Szatmár megye a Nagy Háború alatt (1914-1919)[11] Mégis elmondhatjuk, hogy az egyes fejezetek, különösen a 2., nem annyira a szatmári (Szatmár megyei) megnyilvánulásokkal foglalkoznak, hanem az elmagyarosító politika mechanizmusaival általánosságban véve.

Említésre méltó kivétel a 4.7-es alfejezet, mely gazdasági és biztonsági tényezőkkel magyarázza Románia nyugati határainak I. világháború utáni megállapítását, vagyis azt, hogy Szatmárnémeti, melynek 33 000 magyar és 1 000 román nylevet beszélő lakosa volt, hogyan kerülhetett Romániához.[12] Külön figyelmet érdemel a 3.8-as alfejezet is, mert a svéd történész ismét felveti benne a bevezetésben megfogalmazott alaptételt, miszerint a nemzeti érdekeknek alárendelt gazdaságpolitika rossz hatással van a fejlődésre. Többek között  összehasonlítja Nagy-Britannia fejlettségét a magyar gazdaság stagnálásával, anélkül azonban, hogy a britek gyarmati politikájáról is szót ejtene, mely – mint tudjuk – nem volt a legtoleránsabb. Továbbá egy térképet is közöl állításai igazolására, amely bemutatja Nagy-Magyarország fejlettebb/iparosodottabb vidékeit, valamint azokat a térségeket, amelyek kevésbé modernizáltak.[13] Mivel a Tiszától keletre eső területek, vagyis Szatmár megye és az erdélyi megyék[14] az ún. tradicionális régiók közé tartoznak[15], Blomqvist arra a következtetésre jut, hogy az etnikai határvidékeken végbemenő asszimiláció okozta a gazdasági visszaesést. Ezzel a felvetéssel annyi csak a gond, hogy nem alkalmazható még az említett térképen feltüntetett valamennyi etnikai határvidékre, pl. a magyar-németre sem, amely térség meglehetősen iparosodott volt.

A trianoni békeszerződés után lényegében megfordult a fenti folyamat, az impériumváltással erőteljes elrománosítás vette kezdetét, amit a könyv III. része mutat be. Ebben a szerkezeti egységben a megye helyett Szatmárnémeti történetére koncentrál, legalábbis a négy fejezetcím tanúsága szerint, melyek sorrendben a következők: Szatmárnémeti[16] elrománosítása 1919-1930 között – a kölcsönösség mechanizmusa, Az elrománosítás gazdaságpolitikája Szatmárnémetiben 1919-1930 között, Fokozódó elrománosítás – Szatmárnémeti 1930-1936 között, Radikális elrománosítás 1937-1940 között. Itt is érvényes az előző résznél tett megállapítás, miszerint elég gyakran ír általánosságokról, továbbá nem csak a városról, hanem a megyéről is gyakran szót ejt.

A román kormány által alkalmazott kirekesztő mechanizmusokat Blomqvist a kölcsönösség elvével támasztja alá, tehát a románok lényegében visszaadták a magyaroknak azt, amit tőlük kellett eltűrniük a Monarchia idején.[17] Ez a felfogás úgy mutatja be az elrománosítást, mint a dualizmus kori elmagyarosító politika megfordítását.

Az elrománosításnak számtalan eszköze volt: a közigazgatásba románok kerültek, az 1921-es földreformból főleg az erdélyi románság profitált, az UNIO gyár olyan állami szerződést kapott, amivel alaposan megnőtt a helyi gazdaságban betöltött szerepe, román bankok jöttek létre. Továbbá megyeszerte intenzív betelepítések kezdődtek, ám ezek korántsem hozták meg a kívánt eredményt, mivel az ideköltöztetett románok közül többen elmagyararosodtak.[18] A Szatmár megyei svábok visszanémetesítési kísérletéről is szót ejt.[19]

Ebből a részből érdekes részleteket tudhatunk meg a helyi elit sajátos alkalmazkodási stratégiáiról a váltakozó politikai rendszerekhez, konkrét példákon keresztül, amilyen a dualizmus idején elmagyarosodott Augustin Ferenţiu (Ferencz Ágoston) esete, aki a két világháború között Szatmárnémeti első román polgármestere lett.[20]

A svéd történész szerint a román nacionalizmus idővel egyre hangsúlyozottabban rasszista és fasiszta jelleget öltött ebben az időszakban, önmagát a román nemzet idegen elemektől való megtisztításának magasztos küldetésével ruházva fel.[21]

A második bécsi döntést követően ismét átlépett a határ Szatmár lakossága fölött. A IV. fejezetben az 1940-1944 között alkalmazott visszamagyarosító politikát és a helyi gazdaságra gyakorolt hatásait taglalja a szerző. A román elit által betöltött tisztségek visszakerültek magyar kezekbe. Blomqvist bemutatja az elsősorban a zsidók ellen irányuló, egyre növekvő diszkrimációt, amely 1944-es deportálásukkal érte el csúcspontját. A magukat magyaroknak valló, magyar kultúrában nevelkedett zsidók megsemmisítése egyfajta nemzeti öncsonkítással ér fel – vallja a történész, aki szerint Szatmár megyében a magyar befolyás a zsidók deportálásával ért véget.[22]

A könyv végéhez érve úgy érzem, a szerzőnek nem sikerült teljes mértékben alátámasztania a kiindulópontként szolgáló gazdasági érvet, mellyel a térség elmaradottságát magyarázza. Blomqvist egész műve azon a teleologikus érvelésen alapszik, miszerint a társadalmi egyenlőtlenségek a kisebbségek gazdasági életből való kirekesztéséhez vezetnek, hosszabb távon pedig általános hanyatlást eredményeznek. A fejlett európai országokkal való összehasonlítást sem tartom a legszerencsésebbnek, mert hatalmuk gyarmatokon és rabszolgák munkaerején alapult, ami csak az anyaországokra nézve volt hasznos.

Blomqvist csak azt fejti ki részletesen, kik kerültek hátrányba a nemzeti érdekeknek alárendelt gazdaságpolitikák által, de ugyanolyan fontos lett volna meghatározni, kik – milyen csoportok – húztak hasznot mások kirekesztéséből, kizsákmányolásából az általa vizsgált időszakokban. Többnyire olyan kategóriákkal dolgozik, mint kisebbség és többség, de időnként be-becsúszik egy-két általánosítás is, pl. „a románok az ortodox és görög katolikus egyházakhoz tartoznak”[23] vagy „a kereskedelem nagy része a zsidók kezében van”[24].

Még a bevezetőben a szerző kívülálló bennfentesként határozza meg magát, nemcsak sajátos kutatói/történészi perspektívája miatt, hanem azért is, mert egyetlen általa vizsgált etnikai kategóriához sem tartozik. Mivel azonban hosszabb ideig élt Magyarországon és Romániában is, van rálátása a különböző nemzeti törekvésekre/követelésekre.[25] Ebből a szempontból kétségtelenül igaza van, és az általa írott könyvnek nagy hasznát fogják venni mindazok, akik jobban el szeretnének mélyedni a témában, annak gazdaságtörténeti vonatkozásaiban.

Lenyűgöző az általa áttanulmányozott, felhasznált források mennyisége, bár a könyvészetben sok megkérdőjelezhető hitelességű, illetve kevésbé releváns mű is található. Blomqvist arra törekedett, hogy mind a négy etnikum – román, magyar, német, zsidó – megközelítését, nézőpontját egyenértékűnek tartva, egy minél objektívebb képet alakítson ki az általa tanulmányozott időszakról. Az elgondolás jó volt, ám az elsődleges és másodlagos források esetében nem ártott volna azok kritikusabb felhasználása.

Összességében véve értékes, hiánypótló mű ez, mivel kevés olyan munka van, mely az állam szintjéről lemegy egy adott közösség szintjére, hogy egy relatív rövid, ám annál bonyolultabb, ellentmondásosabb időintervallumon belül tanulmányozza a történelem viharai által okozott változásokat a helyi gazdasági, politikai életben. Anders Blomqvist könyve ezek közé tartozik.

 

Jegyzetek:


[1] Ld. Szatmárnémeti etnikai változásai svéd szemmel https://www.szatmar.ro/

[2] A Véndiáktalálkozó egy olyan szatmári rendezvény, melyet minden év júliusában megtartanak, és azok a volt diákok vesznek részt rajta, akik a város valamelyik magyar középiskolájában végezték tanulmányaikat. A frissen érettségizettektől a századik évükhöz közelítő véndiákokig minden korosztály képviselteti magát.

[3] Ld. Szatmárnémeti etnikai változásai… i. h.

[4] Vö. uo.

[5] A szerző által használt „vicious circle” és „ethnic bifurcation” kifejezések véleményem szerint így adhatók vissza a leghelyesebben.

[6] Vö. Anders Blomqvist: Economic Nationalizing in the Ethnic Borderlands of Hungary and Romania. Inclusion, exclusion and Annihilation in Szatmár/Satu Mare 1867-1944. Stockholmi Egyetem, Történelem Tanszék kiadása, 2014, 51.o.

[7] Ld. i. m. 47.o.

[8] Csupán egy bekezdésben, s csak általánosságban ír a fogalomról, vö. i. m. 22.o.

[9] Blomqvist nem használja ezt a kifejezést.

[10] Angolul: Magyarizing Hungary 1867-1919.

[11] Angolul ez utóbbi fejezetcím így hangzik: Nationalizing Re-defined – Szatmár County during the Great War

[12] Ld. i. m. 191.o.

[13] Vö. i. m. 154.o. A térkép Beluszky Pál XIX-XX. század fordulójára vonatkozó modernizációs vizsgálatai alapján született, mely a Kárpát medence népességi–, gazdasági–, társadalmi és kulturális változásainak hierarchikus zónarendszerét mutatja be. Az általa kidolgozott zónarendszer eddigi ismereteink szerint a Kárpát medence múlt század eleji gazdasági - társadalmi állapotának (fejlettségének, modernizációjának) legteljesebb áttekintését nyújtja.

[14] Blomqvist könyvében nem találkoztam sehol a Partium kifejezéssel, és elég gyakran egy kalap alá veszi Szatmárt az erdélyi megyékkel, holott Szatmár megye nem volt a történelmi Erdély része.

[15] Beluszky zónarendszere szerint. Ld. uo.

[16] Angolul: Satu-Mare City

[17] Ld. i. m. 211-212.o.

[18] Különösen azok, akiket magyar többségű falvakba telepítettek be. I. m., 268.o.

[19] Ld. a The Swabian Question c. fejezetet, i. m. 224.o.

[20] I. m. 214.o.

[21] I. m. 298-299.o. Ezért szorgalmazta Alexandru Vaida-Voievod és köre a numerus valachicus elvének bevezetését.

[22] Ld. Szatmárnémeti etnikai változásai… i. h.

[23] I. m. 56.o. Ugyanez a gondolat több helyen is visszaköszön.

[24] I. m. 109.o. Hasonló megállapításokat a gazdasággal, szabadfoglalkozásokkal kapcsolatban is tesz.

[25] I. m. 53.o.