Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2009.09.14

Oktatás az ókori Egyiptomban

a) Gyermeknevelési szokások

Az egyiptomiak a világot teremtése óta változatlannak és változtathatatlannak hitték. Az emberi élet és az együttélés szabályai is a genezissel együtt keletkeztek. Aki ezeket megsérti, büntetést érdemel. A gyermekek nevelésének legfontosabb célja: az örökérvényû normáknak, az istentõl származó igazságnak a megismertetése. A gyermeket ebbe a statikus világba, ebbe az örökkévaló megingathatatlan rendbe kell "belehelyezni", belenevelni.

A gyermekeknek Egyiptomban minél hamarabb felnõtté kellett válniuk, s a felnõttek életszabályai szerint kellett élniük. A legnagyobb dicséretnek számított, ha egy gyerekrõl azt mondták, hogy "felnõtt módra" beszél, úgy, mint egy "mûvelt férfi": szabatosan, választékosan.

Ennek oka abban az egyiptomiakra jellemzõ életfelfogásban gyökerezik, mely nem ismeri a változást, fejlõdést. Képzõmûvészetükre is az állandóság dicsérete jellemzõ. Fontos a mesterségbeli tudás, az épületen, szobron, festményen mindennek a helyére kell kerülnie, de az elõdöktõl tanult stílus törvényeitõl nem szabad eltérni. Azt a mûvészt tartották legtöbbre, akinek alkotásai leginkább emlékeztettek az elõdök mûveire.

Mindemellett az egyiptomiak érdeklõdtek a gyermekkor sajátosságai iránt, foglalkoztatta õket gyermekeik sebezhetõsége, esendõsége. Ez a virágzó, gazdag birodalom megengedhette magának a növekvõ népszaporulatot. Tiltották a csecsemõgyilkosságot - szemben az ókori népek többségével, amelyek gyakran "tették ki" a nem kívánt, vagy éretlennek ítélt csecsemõket (mindenekelõtt a lányokat), magukra hagyva így a tehetetlen újszülötteket. Egyiptomban szövegek maradtak fenn, amelyek a gyermekek gyógyításához adnak orvosi tanácsokat. Az újszülötteket általában nem pólyázták be, ez is figyelemre méltó kivétel azoknak a népeknek a szokásaival szemben, amelyek a csecsemõket szorosan "gúzsba kötötték", hosszú ideig mozdulatlanságra kárhoztatták. Talán Egyiptom fejlett gazdagsága is magyarázza a pólyázás mellõzõsét: a tehetõsebb szülõknek itt több idejük volt arra, hogy gyermekeikkel foglalkozzanak.

A gyermekeket általában három éves korukig szoptatták, maguk az édesanyák foglalkoztak velük, de az elõkelõ családok dajkát fogadtak a csecsemõk mellé. A kisgyermekeket ruhátlanul járatták a szegény és gazdag szülõk egyaránt. A kicsik babával, labdával, fából készült állatfigurákkal játszottak, a nagyobbak körében pedig a különféle (bábokkal és táblákkal játszott) éle társasjátékok voltak közkedveltek.

b) Úri ifjak nevelése a palotában

A fáraók gyermekeit a magánnevelõk gyakran az elõkelõk gyermekeivel együtt oktatták. Így szoros és bensõséges kapcsolat alakulhatott ki a trón várományosa és a leendõ legbefolyásosabb alattvalók között. Ez késõbb biztosította az uralkodó iránti lojalitást és hûséget. Bizonyos esetekben a hercegnõk és az elõkelõ családok leánygyermekei is részesülhettek ilyen udvari nevelésben.

 A fiúkat itt elsõsorban testi nevelésben részesítették: lovagolni , kocsit hajtani, nyilazni tanították õket.

c) Az írnokképzés

Akárcsak Mezopotámiában, az ókori Egyiptom államapparátusának mûködtetésében is kiemelkedõ szerep jutott a különféle rendû és rangú írnokoknak. Rendívül szerteágazó, aprólékos adminisztrációt kellett vezetniük. A királysírok építésekor õk ellenõrizték a munkáslétszámot, õk vették át naponta a szerszámokat, és a munkások járandóságát is nekik kellett kifizetniük. Magánjellegû feladatokat is vállaltak: leveleket írtak az írástudatlan munkások megbízásából, irodalmi mûveket másoltak, és a kézmûvesek is az õ útmutatásaik alapján készítették a királysírok feliratait.

Az írástudóknak, a tudományok mûvelõinek - éppen tudásuk gyakorlatias haszna miatt - nagy megbecsülés jutott Egyiptomban. Egy fennmaradt szövegrészlet is ezt igazolja: "Szeresd a tudományt, mint egy anyát, mivel nincs más, mi a tudomány fölébe érhetne. A tudós állása fejedelmi állás, írószere és könyvtekercse gazdagságot és kellemességet hoz. [...] A tudós jóllakik az õ tudományával, a király birtokából mindazt szállítják, amire szüksége van."

Az írás, olvasás mûvészetét a legrégebbi idõkben az írástudó szülõk maguk adták át gyermekeiknek. Gyakran tapasztalt írnokok, hivatalnokok mások fiait is magukhoz vették (mintegy "örökbe fogadták"), s így avatták be õket lépésrõl lépésre az írnoksághoz szükséges ismeretekbe. A fiatalok - nagy többségükben fiúk - az utánzás módszerével lesték el a mesterségbeli fortélyokat.

Hivatásos nevelõk kezdetben tehát nem voltak, de az írástudók, nagy tudású közhivatalnokok egy része körül fokozatosan létrejöttek a tanulócsoportok. Ezek tanítása, képzése egyre inkább rendszeres jelleget öltött. Így alakult ki - Mezopotámiához hasonlóan - az intézményesülõ oktatás egy sajátos formája, az "írnokképzõ", az írnokok "iskolája". A tanítást vállaló írnokok a legelemibb módszerekkel (utánzás, gyakoroltatás stb.) adták át tudásukat tanítványaiknak. De a mai osztályoknak, tantárgyaknak, tanterveknek és tanóráknak itt sem találjuk még nyomát sem ezekben az intézetekben. A gyermekek csoportosítása nem életkorok szerint történt, a tanítás tervét pedig maga az élet diktálta.

Mégis elementáris erejû nevelés folyt ezekben az írnokképzõ intézetekben. A tanítványok nemcsak a tudást sajátították el, hanem azt a meggyõzõdést is, hogy õk a "kiválasztottak" körébe tartoznak, s eszerint kell viselkedniük. Az írás készségének birtoklása volt ugyanis a mûveltség elsajátításának kulcsa. A mûveltség megszerzése pedig ebben a korban lehetõséget teremtett a papság zárt kasztjába való felemelkedésre.

Ez pedig a hatalom birtoklását jelentette. Egyiptomban a Középbirodalom (kb. Kr. e. 2060-1785) találunk ilyen írnokképzõket. Elõkelõek és közrendûek gyermekei egyaránt jártak ide. Az írnokká válás az alsóbb néprétegek számára a felemelkedés lehetõségét kínálta, de természetesen csak akkor, ha a tanítás díját meg tudták fizetni.

Egy írnok tanító így vázolta föl gyenge fizikumú és föltehetõen alacsony származású tanítványának az írnokok irigylésre méltó helyzetét: "Légy írnok, hiszen karod gyenge, s kezed is könnyen fárad. A testi munkától hamar kiégnél, mint a lámpás... Szép hivatás az írnoké, az való neked. Szavadra ezrek válaszolnak, s engedelmeskednek. Szabadon járhatsz utadon, nem löknek félre, mint valami állatot."

Az írnokképzõkben az alapkészségeken túl a számolás-mérés, a csillagászat, a földrajz és a vallás elemeit sajátították el a gyerekek. A tanítás az életszerû feladatok megoldása, ügyiratok szerkesztése, hivatali levelek fogalmazása, szerzõdések kötése köré szervezõdött. Az írás tanulása igen fáradságos munka volt, nagyfokú koncentrációt igényelt. A gyerekek többnyire ötéves korukban kezdtek hozzá, s esztendõkig tartott, míg megtanulták. A legszigorúbb fegyelem követelésével ösztönözték õket munkára. "A gyermek füle a hátán van, és csak akkor hall, ha megverik" - tartotta a korabeli közmondás. A verésen kívül az engedetlen gyermeket úgy igyekeztek tanulásra bírni, hogy lábait összekötözték.

Kérlelhetetlenül szigorú fegyelmezési módszerekrõl tanúskodik a következõ idézet is: "Óh tanuló, ne légy tunya, különben megbüntetlek! Ne táplálj szívedben elérhetetlen vágyakat, különben tönkremész! Szorongasd a könyvet kezedben, olvasgass belõle, és kérj tanácsot attól, aki többet tud nálad. [...] Hallgass arra, amit én mondok, ez csak javadra fog szolgálni! Ha nem tudsz valamit, ne röstelkedj kérdéseiddel másokhoz fordulni. Hadd hallja szíved szavaimat, hisz azok csak üdvöt hozhatnak neked."

A gyerekek lelkére tehát a szavak közvetítésével próbáltak hatni, erkölcsi szózatok, intelmek útján. Ha ez nem segített, a legelterjedtebb nevelési módszert, a verést alkalmazták.

A kezdõk olvasástanításakor nem a betûztetés módszerével éltek, hanem nagyobb egységeket, teljes mondatokat kellett a gyermekeknek "kántálva" a tanító után mondaniuk. Gyakorlat volt a szövegek bemagoltatása anélkül, hogy értelmét, lényegét megértették volna. Így jártak el az erkölcsi szabályokkal is: azt gondolták, hogy ha a gyerekek ezeket kívülrõl megtanulják, aszerint fognak cselekedni is.

Ezeknek a szabályoknak jelentõs része a hétköznapi viselkedésre, az illemre vonatkozott: "Ne légy tolakodó, tapintatlan. Ne lépj felszólítás nélkül másnak a házába. Hallgasd el azt, amit felebarátod házában láttál és ne beszéld el künn másnak. Légy beszédedben óvatos, mert az ember nyelvén hordja romlását. Evés közben viseld magad illedelmesen, és ne tömd mohón magadat. Sohase feledkezzél meg a tiszteletrõl, és ne ülj le addig, amíg az, aki náladnál idõsebb vagy magasabb állású, le nem ült."

A négy-öt évig tartó elemi képzést és alapvetõ erkölcsi nevelést nyújtó írnokképzõ intézet ("írnokiskola") látogatása után a fiatalok egy-egy nagy tudású mester famulusaként (segédeként) nyertek alapos, hosszú évekig tartó szakképzést. A fiatal tiszviselõ-jelöltbõl többnyire csak a húszas évei közepére válhatott alaposan képzett szakember, aki "már megtalálta saját nevét", s méltó állását.

Nagyobb városok (mint Memphis, Theba, Heliopolis) templomai mellett mûködtek a magasabb mûveltséget nyújtó papi szemináriumok. A leendõ papok itt a rituálé szabályaival, teológiával, szent könyvekkel foglalkoztak, de sor került a természettudományokra is. Matematikát, geometriát, asztrológiát (csillagjóslást) és zeneelméletet tanítottak itt, az ebben a korban elképzelhetõ legmagasabb színvonalon. Késõbb, a Kr. e. elsõ évezredben már megjelentek az orvosok képzésével foglalkozó intézetek is.

A legelõkelõbbek gyermekeiket a fáraó udvarába küldték. Itt több évig tartó "apródi" szolgálat teljesítése közben részesültek a kiváltságos udvari nevelésben.

Egyiptomban a tanulás lehetõsége elvileg a nõket is megillette, mégis kivételnek (s épp ezért nagy dicsõségnek) számított, ha egy lány magasabb mûveltségre tett szert. Ez többnyire csak a hercegnõknek, királynõknek jutott osztályrészül. A magasabb társadalmi állású családok lányait általában bevezették a mûvészetekbe is. Fõleg az ének, a zene és a kifejezõ tánc tartozott kedvelt foglalatosságaik körébe. A közrendûek lányai - akárcsak a fiúk - ha írni, olvasni nem is tanultak meg mind, a hétköznapi életben tettek szert bizonyos praktikus mûveltségre. Megtanultak a rabszolgákkal bánni, elsajátították a gazdálkodáshoz szükséges tudnivalókat: olyan ismereteket, készségeket szereztek, amelyeket társadalmi helyzetük követelt meg.

A tanultság, a mûveltség elõjoga természetesen csak a szabadokat illette meg. A rabszolgák mindezekbõl nem részesülhettek.

Forrás: http://magyar-irodalom.elte.hu/nevelestortenet/02.01.html

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.