Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2009.09.14

Étkezési szokások

Az első fényűző lakomákat - egykori papiruszok bizonyítják - az egyiptomi, babiloni, krótoni, szibariszi konyhákban készítették: ez a lakomázás a mai napig fennmaradt úgy is, mint a legfőbb tényezője a nemzetközi politikának. A világ egyes szokásokban nem változik.

A leghíresebb ünnepi lakomákat az ókorban Lucullus, Vitélius, Sardanapal római császárok rendezték.

Eleinte a római polgárok ülve étkeztek, de később már a sok evés miatt fekve fogyasztották el ételeiket. Ez a fekvő étkezés mindenütt hamar elterjedt, népszerű lett a római birodalomban. Ebben az időben az emberek annyit ettek, amennyit csak bírtak, és amikor a 20-30. fogásnál már nagyon tele voltak - kevés szükséges pihenőt tartottak, s újra kezdték elölről az egész "menüt". A felszolgált ételeket az jellemezte, hogy egész fácánokat, őzeket, vaddisznókat tálaltak fel egyszerre, hatalmas aranytálakon, melyeket rabszolgák vittek a vállukon.

A hunok lakomái közül történeti fontosságú Attila végzetes lakomája, ahol mindenki aranytálból evett és csak a nagy vezér evett fatálból. Mivel akkor még nem ismerték az evőeszközöket, ezért mindenki kézzel evett, ujjaikkal tépték szét a húst, legfeljebb vadászkéssel vágtak le egy-egy nagyobb darabot. Az egyes fogások között lesöpörték az asztalt és az asztal alját, mivel mindenki a háta mögé dobta a lerágott csontot. Kezüket, ujjaikat egy külön melegvizes edényben mosták a vendégek az egyes fogások között. A kézmosó edényeket rabszolgák vitték körbe.
Az araboknál még ma is egy tálból esznek a legelegánsabb lakomákon is.
Az egyiptomiak kezdték használni a kanalat étkezéskor. A villát csak a középkorban fedezték fel.
Az étkezések minden népnél három részből álltak: előétel, sültek, csemege.
A spanyolok vezették be a figyelmes, előkelő kiszolgálást, míg a francia udvar az első étkezési előírást.
Étkezési törvények voltak már az ókorban is. A Szentírás szerint már Noé idejében is, aki különbséget tett tiszta és tisztátlan állatok között.

Az első étkezési illemkódexet XIV. Lajos állította össze, amely jellemzi az "akkori civilizációt". 1670-ben jelent meg a francia udvar "Társasági Illem Tanácsadója":
1. Ha behozzák a sült húst az ebédhez, ne nézz dülledt szemmel a tálba, s igyekezz eltitkolni, hogy farkasétvágyad van.
2. Mialatt megrágjuk a falatot, két ajkunkat szorítsuk össze, és ne vicsorgassunk.
3. A falatokat kicsire kell vágni, mert csak így lehet kényelmesen enni ujjunkkal, vagy a mostanában divatba jött, de nehéz evőeszközökkel.
4. Ha véletlenségből, evés közben valamit ki szeretne köpni az ember, nagy illetlenség lenne ezt egyenesen a tányérba csinálni. A jól nevelt úr ilyenkor félrefordul, észrevétlenül szája elé emeli tenyerét, és úgy intézi el a dolgot. Eztán kezét a nadrágjába törli.
5. Társalgás közben lehetőleg kerüljük el az orrfúvást, mert ez nagyfokú neveletlenségre vall. Ellenben, ha a hölgyek és urak parókájában holmi kellemetlen bizsergést éreznek, egész bátran beletúrhatnak parókájuk alá az erre szolgáló elefántcsont pálcikával.
6. Ha valaki csuklani kezd, tegye csak egész bátran, a csuklás nem szégyen, ezenkívül megkönnyebbülést és jó étvágyat okoz.

Kínában a legnagyobb dicséret a házigazdára nézve, ha a lakoma után a vendég amúgy istenigazából elböfögi magát, s minél többet böfög, ez annál több dicséretet jelent.

A svédeknél vigyázni kell arra, hogy a "skál" szokásokat meg ne sértsék. A "skál" nem más, mint ceremónia az ivás és a koccintás között. Északon ivás nélkül nincs evés. Az ivás alatt szeszes italokat kell érteni. Ebédnél az asztalnál először kizárólag a háziúr emelheti fel poharát ivásra. Százféle olajos étel után, közvetlenül csakis a húsétel előtt, addig az emberek szomjaznak. Ekkor kezdődik el a "skál", a körivás, amelyben a háziúr egyenként mindenkit felköszönt. Csak a "koccintási szabályok" után szabad inni, s ha ezt valaki elmulasztja, sértésnek veszik, s várhat legalább egy fél órát, míg ismét hozzákerül a körivászati felköszöntő: addig csak nézheti, hogy a többiek hogyan isznak. Ezt a sokszor 50 fogásos svéd vagy finn konyhát a kínai konyha sok esetben felülmúlja.

Pekingben egyszer egy európai bizottság tiszteletére ebédet adtak a következő ételsorral: fecskefészek sonkaszeletekkel, bambuszrügyekkel, disznóbőr ricinusolajban sülve, kagyló disznósajttal, tőkehallal, tengeri rák farok bambuszszeletekkel és sonka ricinusolajban, ricinusban főtt teknősbéka, tojásaival. Desszert: pörkölt és megcukrozott ricinusmag, cetuszonyragu, főtt tengeri moszat gombával, füstölt disznópecsenye mézzel, ürüpecsenye édes lében, megédesített kacsa. Befejezésül föltálalták a "nagy levest", amiben minden eddig felsorolt ételből volt valami. Hozzá még rizst kevertek és kis csészékben szolgálták körül.

A híres emberek is szerették minden időben a gyomrukat. A legtöbb közéleti vagy művészember egy kicsit különc étkezésében.

Torquato Tasso olasz epikus költő nagyon kedvelte az édességeket, annyira, hogy még a salátát is bőven megcukrozta.

Gluck Kristóf német zeneszerző a különféle boroknak különböző, s a zeneszerzést sajátosan ösztönző és serkentő hatást tulajdonított. Egyik bor szárnyaló, lendületes hatású, másik bor vidító, míg egy másik szenvedélyes és hősies, ünnepélyes hangulatot keltő - szerinte.

Napóleon szerette a feketekávét, naponta 25 csészével is elfogyasztott. Balzac lázas munkája közepette, ébrentartás miatt megivott éjszakánként sokszor 40 csészével is. Voltaire szintén nagyon szerette a feketekávét, mely szerinte "legyen forró, mint a pokol, fekete, mint az ördög és édes, mint a szerelem".

Bellini úgyszólván kizárólag érett fügével, rozskenyérrel, dióval táplálkozott.

Maupassant-nak kedvenc étele a majonéz volt, a keményre főtt tojássárgájából, olajból, citromléből, mustárral kevert, aszpikból habart mártás, és néha-néha gyomorrontásig jóllakott vele.

Rossini is igen ínyenc volt. "Ami a léleknek a szerelem, ugyanaz a testnek az étvágy. A gyomor a karmester, mely szenvedélyeink nagy zenekarát vezényli" - mondogatta.

Ibsen csak a norvég módra készült halételeket szerette.

Shelley kedvelte a forró vízbe áztatott kenyeret, melyet kifacsart, bőségesen porcukorral behintett és reszelt szerecsendióval illatosított. Ugyanezt szerette barátja, Byron.

Goethe pisztrángot, rákot, osztrigát rendelt szakácsától.

Schiller szorgalmasan szagolta a rothadt almát. Hitler vegetáriánus volt.

 Forrás: nem tudom :-(

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.