Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2010.05.16

9. Nemzeti és soknemzetiségű államok a XIX. század második felében

A NAGY IDEOLÓGIÁK

 

A XVIII. században kialakult a két legfontosabb ideológia (eszmeáramlat): a liberalizmus és a konzervativizmus.

Liberalizmus

- az egyéni szabadság a legfontosabb, mindenki szabadon cselekedhet, ha ezzel nem sérti mások szabadságát (Szabad ember szabad országban azt csinál, amit szabad.)

- a hatalmi ágak szétválasztása

- a tulajdon szent

- a gondolkodás, a vallás megválasztásának és a sajtónak a szabadsága

- a választójog kiszélesítése

- szociális törvények

- szabadpiac („éjjeliőr állam”)

Konzervativizmus

- ragaszkodás a hagyományokhoz (nemcsak a politikában, hanem az élet minden területén)

- szükséges bizonyos reformok bevezetése, de nem szabad túlzásba vinni

- a gazdaságot védőhálókkal kell ellátni, nehogy a külföldi tőke túlságosan megerősödjön

Nacionalizmus

- minden nemzetnek joga van saját országhoz, melynek határai egybe kell essenek az etnikai határokkal

- a nemzettudat alapjai: közös történelem, nyelv és vallás.

 

NÉPHATALOM ÉS ÖNKÉNYURALOM 1848 UTÁN

 

Románia

Az 1848-as forradalom után a Román Országok ismét orosz védnökség alá kerültek.

1853-1856 – Franciaország és szövetségesei legyőzték Oroszországot a krími háborúban. Megváltoztak az erőviszonyok az Al-Dunánál és a „román kérdés” a nagyhatalmak figyelmének középpontjába került.

1859. január 5 és 24-én Alexandru Ioan Cuza kettős megválasztásával a Román Országok (Moldva és Havasalföld) egyesültek és ezt a nagyhatalmak is elismerték.

Cuza egy sor reformot vezetett be:

- új választási törvény (a parasztok többsége továbbra is kimaradt a poltikai életből)

- új alkotmány (Statútum)

- földtörvény ( a parasztok átlag 4 hektár földet kaptak)

- Polgári Törvénykönyv

- Közoktatási Törvény (kötelező elemi oktatás)

A radikális reformoknak ellenzői is akadtak. → 1866 februárjában lemondatták Cuzát.

Szintén 1866-ban Hohenzollern Károly herceget hívták meg uralkodni és új alkotmányt vezettek be.

Az 1877-1878-as orosz-török háború után nemzetközileg elismerték Románia Függetlenségét (ezért ez a háború a Függetlenségi Háború elnevezést kapta a román történelemben).

1881-ben Románia királyság lett.

A király váltogatta a kormányzásban a két nagy politikai pártot, a liberális és a konzervatív pártot.

Jelentős volt az ipari növekedés, de Románia továbbra is agrárország maradt (parasztfelkelések, pld. 1907-ben).

A Függetlenségi Háború után az oroszok elvették Romániától Besszarábia (ma: Moldovai Köztársaság) déli részét, cserébe megkapta ugyan Dobrudzsát és a kijáratot a Fekete-tengerre, de a román-orosz viszony megromlott. Románia ezért Németországhoz és az Osztrák-Magyar Monarchiához közeledett.

1883-ban csatlakozott a Központi Hatalmakhoz (Németország, Osztrák-Magyar Monarchia és Olaszország).

 

Németország

1850-ben egy osztrák-porosz egyezmény helyreállította a régi Német Szövetséget, tehát az 1848-as forradalom kudarcot vallott.

Poroszország állt az egyesítés élére. Otto von Bismarck kancellár úgy gondolta, hogy Németországot „vassal és vérrel” lehet egyesíteni és Ausztriát ki kell zárni az egységből.

Az első lépés a teljes egység felé a gazdasági egység megvalósítása, a Vámúnió volt. Fejlődött a gazdaság, a vasúti hálózat, modernizálták a hadsereget.

Három háborúra volt szükség a politikai egység létrehozásához:

1. háború Ennek eredményeként Dánia három hercegséget engedett át Poroszországnak és Ausztriának.

2. háború Poroszország megvádolta Ausztriát, hogy nem igazgatja megfelelően a Dániától kapott hercegséget. 1866-ban porosz csapatok elözönlötték Ausztriát és legyőzték az osztrákokat Sadovánál.

3. háború 1871-ben Sedannál legyőzték Franciaországot. III. Napóleon is le kellett mondjon.

1871. január 18 – a Versailles-i palota tükörtermében kikiáltották Németország egyesítését. I. Vilmos porosz király lett a német császár.

A XIX. század végén Németország birodalomépítésbe kezdett (gyarmatosítás).

A világ 2. számú gazdasági, katonai nagyhatalma lett.

 

Az Osztrák Birodalom és az Osztrák-Magyar Monarchia

1849-ben a forradalom bukása után helyreállították az önkényuralmat.

Az 1849-1860 közötti időszakot neoabszolutizmusnak (= új önkényuralom) nevezzük. Jellemzők:

- a császár nevezte ki a miniszterket, a tartományok kormányzóit

- a társadalom ellenőrzése (titkosrendőrség által)

- a sajtó cenzúrája

- az uralkodó abszolút vétójoggal rendelkezett.

Vesztes háborúk

          - Franciaországgal 1859-ben

          - Poroszországgal 1866-ban a rendszer átgondolásához vezettek.

1860-1866 liberális reformokat vezettek be.

1867-ben létrejött a Kiegyezés, megalakult az Osztrák-Magyar Monarchia. Közös maradt az uralkodó (Ferenc József), a hadügy, pénzügy, külügy – minden más külön volt.

Ez a duális államalakulat az osztrákok és magyarok számára jó volt, a nemzetiségek azonban jogokat akartak és ezért szervezkedni kezdtek (pld. 1892 – a románok Memoranduma a császárhoz). Elnyomott nemzetiségek: csehek, lengyelek, szlovákok, ukránok, szlovének, olaszok, horvátok, románok, szerbek stb.

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.