Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1. Népek és történelmi térségek

Figyelem! Érettségire nem elegendőek az itt következő XII. osztályos leckék! Ki kell egészíteni a IX-XI. osztályos tananyaggal!

 

A ROMÁNOK RÓMAISÁGA A TÖRTÉNÉSZEK SZERINT

 

Ehhez a fejezethez: IX. osztály - A román nép kialakulása: Róma pecsétje. A rómaiak és a barbárok. A román nép kialakulása

 

A KÖZÉPKORI KRÓNIKÁSOK

 

Az első írott források a román népről a középkorban tűntek fel.

I. Bizánci források:

a) VII. század Strategikon – nyelvük miatt rómaiaknak nevezi a románokat

b) X. század VII. Bíborbanszületett Konstantin császár „A Birodalom kormányzásáról” című könyvében szintén a rómaiak elnevezést használja, mert Rómából jöttek és rómaiaknak nevezik magukat

c) XII. század Ióannész Kinnamosz – egykor Itáliából jöttek.

II. Magyar források:

a) XII. század Anonymus (Béla király névtelen jegyzője): A magyarok cselekedei – a magyarok, amikor Pannóniába érkeztek, szlávokat, bolgárokat és „blakokat, vagyis a rómaiak pásztorait” találták ott

b) XIII. század Kézai Simon: Hunok és magyarok cselekedetei – amikor a hunok Attila vezetésével Pannóniába jöttek, a rómaiak nagy része visszatért Itáliába, de a „vlachok, akik amazok pásztorai és földművesei voltak”, itt maradtak

III. Vatikáni források:

- tudtak a románokról és arról, hogy ők „görög szertartást” követnek (ortodoxok voltak)

IV. Reneszánsz kori források:

a) Poggio Braccolini – ő volt az első, aki elfogadta a román nép római eredetét; lejegyezte, hogy a Dunától északra élők úgy tartják, hogy ők egy Traianus által alapított telepes közösség leszármazottai

b) Favio Biondo Rómában találkozott románokkal, akik büszkén emlegették római eredetüket

c) Enea Silvio Piccolomini (később II. Pius pápa) – neki köszönhetően a románok római eredete bekerült az európai tudományos körforgásba

d) Laonikosz Khalkokondülész görög tudós (Konstantinápoly 1453-as elfoglalása után telepedett le Itáliában) a Dunától északra élőket dákoknak, a Dunától délre élőket vlachoknak nevezte

e) Antonio Bonfini (Mátyás király udvarában élt) – a románok „Traianus és a többi császár által Dáciába küldött légiók katonáiból és telepeseiből származnak” és a latin nyelvet beszélik

f) Filippo Buonacorsi, a lengyel király tanácsosa bejárta Moldvát és a helybeliek mondták azt neki, hogy római telepesektől származnak

g) Jan Laski, Gnezno püspöke mondta azt, hogy Moldva lakosai „a római katonák” leszármazottainak tartják magukat

h) Nicolaus Olahus, aki maga is román eredetű volt, elsőként állította Hungaria című könyvében azt, hogy a románok nyelve, szokásai és vallása egységes

i) Johannes Honterus az általa készített térképen (1542) Daciának nevezte a románok által lakott területet

V. XVII. századi román krónikák:

a) Grigore Ureche „Moldva országának krónikája”és Miron Costin „A moldvaiak nemzetsége” című könyveikben azt írják, hogy „Rómából származunk, az ő szavaik keverednek a mi beszédünkben”

b) Constantin Cantacuzino „Valachia országának története” című könyvében kiemelte, hogy a dákok nem tűntek el a római uralom idején és a románok az ő leszármazottaik

 

→ Saját római származásukat a románok már régóta ismerték. A moldvai és havasalföldi krónikásoknak köszönhetően a római eredet bekerült a történetírásba. Később az Erdélyi Iskola (Şcoala Ardeleană) fegyverként használta ezt a tényt az erdélyi románság nemzeti és társadalmi egyenjogúságáért vívott harcban.

 

 

A ROMÁNOK RÓMAI EREDETE MINT POLITIKAI TÉNYEZŐ

 

A XVIII. századig a római eredetű lakosság történelmi folytonosságát a Kárpátok-Duna-Fekete-tenger térségében senki sem vonta kétségbe. II. József császár, gróf Teleki Sámuel, az Erdélyi Udvari Kancellária vezetője és Huszti András történész is a románokat Erdély legrégebbi lakóinak, a rómaiak leszármazottainak tartotta.

A XVIII. században kezdődött az erdélyi románok politikai jogokért folytatott harca:

- megalakult az Erdélyi Iskola

- kiadták a Supplex Libellus Valachorumot (1791).

Ennek ellensúlyozásaként Franz Sulzer kidolgozta a bevándorlási elméletet (teoria imigraţionistă):

- a románok nem a római telepesek leszármazottai

- a Dunától délre alakultak ki, a bolgárok és albánok közelében

- átvették tőlük szókincsük egy részét és az ortodox vallást

- a XIII. század közepétől vándoroltak be a Dunától északra levő területre és Erdélybe, ahol már itt voltak a magyarok meg a szászok.

Az elmélet célja a magyarok, szászok és székelyek kiváltságainak igazolása, a románok történelmi érveinek semlegesítése volt.

Az 1867-es Kiegyezés (= Osztrák-Magyar Monarchia létrejötte) után Robert Rösler kibővítette Sulzer elméletét, amit a továbbiakban rösleri elméletnek is neveznek. Új elemek:

- a dákok nagy része kipusztult a rómaiakkal folytatott harcok során

- akik megmaradtak, a rómaiaktól elszigetelten éltek

- a 165 éves római uralom (271-ben az aurelianusi visszavonulással ért véget) kevés volt az elrómaiasodáshoz.

Ezt az elméletet a románok régészeti és epigráfiai (= kőtáblákra vésett feliratok) bizonyítékokkal cáfolták. B. P. Haşdeutól kezdve a román történettudomány kidolgozta a latin származás és folytonosság elméletét.

 

 

VITA A KONTINUITÁSRÓL

 

Két különböző elmélet ütközött egymással:

1. folytonosság (kontinuitás)

2. bevándorlás (immigráció)

Szamosközy István 1593-ban még azt állította, hogy a románok a római telepesek leszármazottai, Mihai Viteazul erdélyi uralma után azonban megváltoztatta véleményét. L. Toppeltinus és J. Tröster szász tudósok, Benkő József pedig az „Erdély avagy az Erdélyi Nagyfejedelemség” című könyvében megcáfolták állításait.

A XVIII. században, amikor kezdetét vette az erdélyi románok harca a többi nemzettel való egyenjogúságért, Franz Sulzer kidolgozta a bevándorlási elméletet „A hegyeken túli Dacia története” című könyvében. Ehhez az elmélethez csatlakoztak még: I. C. Eder, Bolla Márton, I. Ch. Engel. Ők úgy gondolták, hogy a románokról azért nincsenek írott források a nagy népvándorlás idején, mert akkor még nem is voltak Daciában.

Ezzel szemben Michael Lebrecht szász tudós azt állította, hogy a románok a rómaiak utódai és „a vidék legrégebbi lakói”. E. Gibbon angol történész is azt írta, hogy az Aurelianus által elrendelt visszavonulás után Daciában maradt a lakosság nagy része.

Sulzer állításainak alaptalanságát kihangsúlyozták az Erdélyi Iskola képviselői (S. Micu, Gh. Şincai, P. Maior, I. Budai-Deleanu) is és a szlavisztikával foglalkozó Paul Joseph Schafarik.

A Kiegyezés (1867) után írta meg Robert Rösler a „Dákok és rómaiak” és a „Római tanulmányok” című könyveit. A.D. Xenopol „Rösler elmélete” című munkájában válaszolt erre, legfontosabb érve az volt, hogy a beözönlők hulláma átment a volt Dácia tartomány lakossága felett, érintetlenül hagyva őket.

Kezdetben A. D. Xenopol és D. Onciul logikai jellegű érvekre alapozták a bevándorlási elmélet cáfolatát, később N. Iorga, V. Pârvan, C. Daicoviciu, Gh. Brătianu, Al. Rosetti és C. Giurescu nyelvészeti és régészeti bizonyítékokkal támasztották alá állításaikat. Sok külföldi történész is egyetértett a történelmi folytonosság elméletével: Th. Mommsen, I. Jung, C. Patsch, Paul Mackendrick stb.

 

 

ESETTANULMÁNY: GHEORGHE I. BRĂTIANU A FEKETE-TENGER SZEREPE

 

Gheorghe I. Brătianu „A Fekete-tenger. A kezdetektől a török hódításig” című könyvében a Fekete-tenger szerepéről írt a románok történelmében.

A mű négy „könyvre” (= nagy fejezetek) tagolódik. Bemutatja:

- a tengerrel szomszédos területek történelmét a kőkorszaktól a XV. századi török hódításig

- a bizánci történelmet a Komnénoszok uralkodásáig

- a tengertől északra történt nagy népmozgásokat

- a szeldzsuk törökök megjelenését Anatóliában

- az itáliai városok terjeszkedését

- az oszmán uralmat, amely alatt a tenger török beltengerré vált.

Brătianu kiemeli a Fekete-tenger hatását a térségre. Összefüggésbe hozza a román államok függetlenségét a tengerre való kijárással, kiemelve bizonyos fontos eseményeket:

- 1417 – Dobrudzsa elvesztése

- 1484 – Chilia és Cetatea Albă elvesztése

- 1538 – a benderi török rája létrehozása Moldvában

- 1829 – a török kereskedelmi monopólium megszűnik

- 1856 – a Duna torkolata visszakerül Moldvához

- 1878 – Dobrudzsa egyesül Romániával.

 

ÚJ TERÜLETEK ÉS CIVILIZÁCIÓK FELFEDEZŐI

(XV-XIX. SZÁZAD)

 

AZ AMERIKAI INDIÁNOK CIVILIZÁCIÓJA

 

Amerika felfedezésével (1492 – Kolumbusz Kristóf) az európaiak ismeretlen civilizációkkal kerültek kapcsolatba:

1. maja civilizáció

- csiszolt kőkorszak szintjén volt

- hanyatlófélben levő birodalom, építményei azonban csodálatot ébresztettek az európaiakban

2. azték civilizáció

- papok és harcosok által uralt társadalom

- bonyolult naptárrendszer

- fejlett szövési technika, aranyművesség, építészet

- képírásuk volt és agavé rostjából állítottak elő papírt

- a sok emberáldozat irtózást és felháborodást váltott ki a hódítókból

→ Hernando Cortez hódította meg (1519-1521)

3. inka civilizáció

- a nap fiainak tartották magukat, királyukat a nap földi megtestesítőjének

- nagy és jól karbantartott úthálózat

- hatalmas épületek (pl. Cuzcóban, a fóvárosban)

- nagyon fejlett földművelés

- csomóírás

→ Francisco Pizarro hódította meg (1531-1533)

Következmények:

- az európaiak sok járványt (pl. himlő, kanyaró, TBC, tífusz) hurcoltak be, melyek miatt az őslakosok tömegesen pusztultak el, de kaptak is  betegségeket (pl. szifilisz)

- új növények (kukorica, burgonya, bab, paradicsom stb).

 

AFRIKAI ÉS ÁZSIAI CIVILIZÁCIÓK

 

Eleinte a portugálok voltak a fő gyarmatosítók.

I. Afrika

Nem merészkedtek a kontinens belsejébe, csak a partok mentén létesítettek tengeri, kereskedelmi támaszpontokat (Elefántcsontpart, Aranypart, Rabszolgapart).

A XV. század vége felé felfedezték Benint, Kongót, ahol a király és egész családja megkeresztelkedett, valamint a Zambézi folyam torkolatát.

II. Ázsia

A XVI. század első felében jutottak el a következő helyekre:

1. India

- két erős állam volt itt: északon az iszlám vallású Mogul Birodalom, délen Vijayanagar hatalmas, félmilliós lakosú fővárossal

- mivel már eleve látszott, hogy nem tudják meghódítani őket, kereskedelmi kapcsolatokat létesítettek velük

2. Kína

- eleinte területeket foglaltak, erődítményeket építettek, ami ellenségeskedést váltott ki

- miután lemondtak az erőszakról, Kína déli részén megszerezték Makaót

3. Japán

- jobb fogadtatásban részesültek

- meghonosították a tűzfegyvereket.

Következmények:

- az európainál sok tekintetben fejlettebb civilizációkat ismertek meg

- a hódítás eleve kudarcra volt ítélve, igyekeztek hát gazdasági kapcsolatokat kiépíteni a helyi vezetőkkel

- más vallásokkal (hinduizmus, buddhizmus) kerültek kapcsolatba

- keresztény hit terjesztése (Japán - Xavéri Ferenc, Kína - Matteo Ricci), ami kulturális kölcsönhatásokat eredményezett, de Ázsiában nem volt túl sikeres.

 

A FÖLDRAJZI LÁTÓKÖR TÁGULÁSA

 

I. XVIII. század: ismét megnő az érdeklődés a felfedezőutak iránt. Ezek már-már tudományos expedíciók.

- V. Bering – Ázsia és Amerika közötti átjáró, ún. Bering-szoros felfedezése (1728)

          - L. De Bougainville – az első tudományos expedíció

- James Cook – három utazás, Csendes-óceán legjobb térképe, Ausztrália felfedezése (1770)

          - La Pérouse – Cook kutatásainak kiegészítése.

 

II. XIX. század: az expedíciók a kontinensek belső területei (az ún. „fehér foltok”) felé irányultak.

1. Ázsia

- az oroszok a cári birodalom határvidékeit térképezték fel: Urál-hegység, Jenyiszej folyó, Bajkál-tó, Góbi-sivatag, Mongólia

- Kína iránt angol és német részről is nagy volt az érdeklődés

- Iránban, Afganisztánban, Pakisztánban az angolok folytattak kutatásokat, cél: az oroszok Indiába való behatolásának megakadályozása

- a Himalája-hegységben George Everest végzett méréseket (Mount Everest - 1856)

2. Észak-Amerika

- Lewis és Clark: út a Missourin és a Sziklás-hegységen át a Csendes-óceánig

- D. Thomson: Hudson-öböl és Csendes-óceán közötti vidék

- Frémont: Távol-Nyugat és Nagy-Medence

- Allen és Dowson: kutatások Alaszkában (aranylelőhelyek felfedezése - 1896).

3. Dél-Amerika

- Humboldt: út az Amazonas és Orinoco folyókon

- Castelneau: Mato Grosso fennsík feltérképezése

- Julius Popper: Tűzföld

- Emil Racoviţă: Patagónia déli része.

4. Afrika

- legismertebb kutatók: Livingstone, Stanley, Teleki Sámuel

- a Nílus forrásának keresése

- kutatások a Csád-tótól délre és A Niger folyó mentén.

5. Antarktisz

- Bellinghausen és Lázárev már 1820 körül igazolták létezését

- James Ross: Erebus, Terrorvulkánok, Victoira-föld felfedezése

- Henric Bull: az első ember, aki az Antarktiszon járt (1894-1895)

- a Belgica nevű hajó (Emil Racoviţăval) ott is telelt.

 

ESETTANULMÁNY: A ROMÁNOKRÓL – AHOGYAN A KÜLFÖLDIEK LÁTTÁK

 

Több Konstantinápolyba vezető út szelte át a térséget. A klb. követségek tagjai és a külföldi utazók értékes leírásokat készítettek erről a vidékről.

 

I. KÖZÉPKOR Annak függvényében, hogy milyen célból érkeztek ide, az utazókat több csoportra oszthatjuk:

- tudósok, pl. Ibn Battuta, Antonio Bonfini, Enea Silvio Piccolomini, Evlia Cselebi, Aleppói Pál, Franco Sivori

- hadifoglyok, pl. Johan Schiltberger, G. Maria Angiolello

- kalandorok ill. hivatásos utazók, pl. Pierre Lescalopier, Nicolo Barsi

- misszionáriusok, pl. Marco Bandini (a római katolikus egyház részéről).

 

II. ÚJKOR Miután a török uralom meggyengült a román fejedelemségekben, megváltozott az útleírások jellege és készítőik is mások lettek:

- olyan tanárok, orvosok, akik a fejedelmi udvarokba vagy nagybojárokhoz mentek

- tudósok, pl. Hacquet geológus vagy Adolph d’Avril szlavista

- képzőművészek, pl. L. Dupré, T. Valerio, M. Bouquet.

Ebben az időszakban fokozatos nyitást figyelhetünk meg Nyugat irányába:

- a görög tanítókat behelyettesítették francia, német, osztrák tanítókkal

- divatos lett a francia nyelv

- a keleti öltözéket felváltotta a nyugati viselet

- megjelentek a társasági táncok.

 

ROMÁN UTAZÓK IDEHAZA ÉS A NAGYVILÁGBAN

 

Voltak, akik ismeretlen tájakat akartak feltérképezni, mások éppen ellenkezőleg saját országukat szerették volna jobban megismerni.

 

UTAZÓK AZ ORSZÁGBAN

 

Fontos tényező volt a nemzeti öntudat megerősödése.

1. Grigore Alexandrescu: „Utazásom emlékei” – olténiai kolostorok, Târgovişteben a fejedelmi udvar romjainak leírása

2. Alecu Russo: „Piatra teiului” – a Neamţi-i havasokban utazott

3. Vasile Alecsandri: „Séta a hegyekben”

4. Calistrat Hogaş: „Hegyi utakon”

5. Alexandru Pelimon: „Úti élményeim Romániában” – tájak, emberek, szokások leírása

6. Cezar Bolliac: „Bucsecs-hegység” – leírás. Az 1848-as forradalom bukása után száműzetésbe kényszserült. Miután visszatérhetett, régészeti kutatásokat folytatott, gazdag gyűjteményt hagyott hátra.

7. Gheorghe Sion: „Úti emlékeim Dél-Besszarábiában”, „Jegyzetek Bukovináról”

8. Dimitrie Bolintineanu: „Moldvai utazások”

9. Alexandru Vlahuţă: „Festői Románia” – falvakat, városokat barangolt be, megfigyelte a parasztok szokásait és észjárását.

10. Egyes festőművészek (Gh. Tattarescu, Theodor Aman, Nicolae Grigorescu, Ion Andreescu) szintén bejárták az országot.

11. Grigore Tocilescu történész kezdeményezte az Adamclisi emlékmű feltárását.

12. Az ún. kései romantikusok (Emil Gârleanu, Nicolae Iorga, Geo Bogza) is nagy belföldi utazásokat tettek.

 

UTAZÓK IDEGEN ORSZÁGOKBAN

 

Sok román utazó járult hozzá a Föld alaposabb megismeréséhez.

1. Dimitrie Cantemir – járt Isztambulban (térképvázlat), oroszországi tartózkodása idején részt vett I. Péter cár perzsa hadjáratában (1722). Moldva térképét is elkészítette.

2. Xántus János Észak-Amerikában a Sziklás-hegység és Kalifornia kutatásával foglalkozott, megtalálta az Arkansas forrását. Ázsiai expedícióban is részt vett: járt Indiában, Indonéziában, Kínában és Japánban.

3. Ilarie Mitrea volt az első román, aki járt Ausztráliában. Mexikóba is eljutott, ahol Palenque (maya város) környékén folytatott kutatásokat. Indonéziában 25 évet töltött el. Gyűjteményei a bécsi és a bukaresti múzeumokat gazdagítják.

4. Julius Popper megfordult Ázsiában, Észak-Amerikában, de a tűzföldi kutatások hozták meg számára az elismerést. Több aranylelőhelyet talált, sok folyónak, hegységnek adott nevet..

5. Fenichel Sámuel Új-Guineába (Indonézia) utazott. Gazdag lepke-, rovar- és madártani gyűjteménnyel tért haza.

6. Dimitrie Ghica-Comăneşti és fia, Nicolae Szomáliában jártak.

7. Albert Ghica Megfordult Marokkóban.

8. George és Dimitrie Strat a Niger folyó mentén végeztek kutatásokat.

9. Sever Pleniceanu bejárta a Zair folyót, eljutott Szudánba a Nílus völgyéig és a pigmeusok földjére is.

10. Ion Catina Dél-Afrikában, Zimbabweban és Mozambikban utazott.

11. Bazil Assan volt az első román, aki a Sarkvidéken járt és Föld körüli utazást is tett.

12. Constantin Dumbravă Grönlandon, az eszkimók az eszkimók körében végzett megfigyeléseket.

13. Mihai Tican‑Rumano dél-amerikai és afrikai kalandjairól könyvet is írt.

 

ROMÁN FELFEDEZŐK

 

A felfedezők távoli vidékeket jártak be és hozzájárultak a tudományos ismeretek gazdagításához.

1. Nicolae Milescu Spătarul (1636-1708) az orosz cár megbízásából küldöttséget vezethetett Kínába. Cél: diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatok létesítése Kínával és Szibéria kevésbé ismert területeinek felkutatása. Bár nem ért el politikai-diplomáciai sikert, Milescu jelentős mértékben hozzájárult Szibéria és Kína addig feltáratlan területeinek tanulmányozásához. Munkái: „Kínai útinapló” és „Kína leírása” több kéziratos másolatban maradtak fenn.

2. Gregoriu Ştefănescu (1838-1911) geológus, paleontológus volt. Ő a Dinotherium Gigantissimum egyetlen teljes csontvázának feltárója. 1000 km-es felfedezőutat tett meg Észak-Amerikában (Nagy Tavak, Niagara-vízesés, Grand-Canyon, Colorado folyó, Yelowstone Nemzeti Park). Tudományos kongresszusokon vett részt Washingtonban, Szentpéterváron és Mexikóban.

3. Emil Racoviţă (1867-1947) román utazó-felfedező volt. Részt vett a XIX. század végének egyik legfontosabb antarktiszi expedíciójában. Mikor a Belgica jégtáblák között ragadt 13 hónapon keresztül, elsőként telelt ki hajó az Antarktiszhoz ennyire közel. A Racoviţă által gyűjtött biológiai vonatkozású anyagot több külföldi tudós dolgozta fel. Ő maga is bemutatta kutatásai eredményeit Antwerpenben, Brüsszelben, Párizsban, Bukarestben tartott tudományos konferenciákon.

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.