Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


3. Állam és politika

 III. ÁLLAM ÉS POLITIKA

 

KÖZPONTI ÁLLAMI INTÉZMÉNYEK ÉS HELYI AUTONÓMIÁK A ROMÁNOK ÁLTAL LAKOTT TÉRSÉGBEN

 

Ezekhez a leckékhez: IX. osztály – Hűbéri államok a románok által lakott térségben: Havasalföld. Moldva. Erdély.

 

A FEJEDELEM A ROMÁN ORSZÁGOKBAN

 

A középkori társadalom legfontosabb tisztsége a fejedelem (= egyszemélyes intézmény):

- a vajdai tisztségből fejlődött ki

- sajátos hazai és külföldi elemek (elsősorban bizánci, de magyar és lengyel is) ötvöződnek benne

- Havasalföldön isteni eredetű, korlátlan hatalmat jelent, Moldvában sokkal jobban függött a helyi elittől (bojároktól)

- ő volt a közigazgatás feje

- kinevezte a tisztségviselőket

- fontos politikai döntéseket kezdeményezett és hajtott végre, pl. hadat üzent és békét kötött

- legfelső bíró

- hadsereg főparancsnoka

- az egyház legfőbb védnöke

- az ország egész területének ura (legfőbb senior)

- jószágadományozás kizárólagos joga

- megerősíthette ill. megfoszthatta birtokuktól alattvalóit

- uralkodói címet viselt (latin: dominus → román: domnitor)

Ezt az abszolút hatalmat (illetve az abszolút hatalomra való törekvést) tükrözték a korabeli ábrázolások, pl. Mircea cel Bătrânnek a császári hatalom valamennyi jelképével felruházott alakja az általa alapított Cozia kolostorban.

 

A VAJDASÁG ERDÉLYBEN

 

Havasalföldtől és Moldvától eltérően az Erdélyi Vajdaság nem a korábbi államalakulatok összeolvadásából, hanem a magyar hódítás következményeként jött létre. A magyarok meghonosították Erdélyben a nyugati típusú feudalizmust. Vármegyéket, olyan területi-közigazgatási egységeket hoztak létre, amelyek élén a király által kinevezett tisztségviselők, az ispánok álltak. Az ispánok a várban állomásozó királyi katonaság parancsnokai is voltak.

A 7 vármegye közül Fehér megye volt a legjelentősebb. Fehér megye ispánjából lett később az erdélyi vajda. A vajdát a király nevezte ki bizalmasai közül, a későbbiekben egy vagy két alvajda is segítette.

A magyar uralom egyéb változásokat is eredményezett: királyi telepítések (szászok és székelyek letelepítése gazdasági és határvédelmi célokból).

A román történészek szerint az őshonos (román és ortodox) társadalomra, valamint az intézményrendszerre rátelepedett a nyugati mintát követő, magyar és katolikus szervezet. A románok többsége Erdély peremterületein (Máramaros, Hátszeg, Hunyad és Fogaras), királyi birtokokon élt. Saját vezetőik (kenézek illetve vajdák) irányították őket és ítélkeztek felettük saját szokásjoguk alapján (ius valachicum). Fokozatos kiszorulásuk Erdély politikai életéből Nagy Lajos király rendelkezéseinek is köszönhető:

- csak királyi adománylevéllel lehet földet birtokolni, ez a ius valachicumra támaszkodó román kenézeket kizárta a nemesek soraiból

- a nemesi cím birtokosa csak katolikus vallású lehet, amely intézkedés az ortodox román elit mellőzését jelentette.

Ilyen körülmények között a román vezetők egy része áttért a katolikus hitre, mások, akik ortodoxok maradtak, csak helyi szinten fejthettek ki irányítói tevékenységet.

 

A ROMÁN ÁLLAM LÉTREJÖTTE

A TERVEKTŐL A MEGVALÓSULÁSIG (1918)

 

POLITIKAI TERVEK (A FANARIÓTÁKTÓL A XIX. SZÁZAD ELSŐ FELÉIG)

 

A XVIII. században kezdődő fanarióta uralmat sokan a román történelem sötét foltjának tartják. Általánosságban elmondható, hogy az idegen eredetű bojárokat jobban érdekelte a fényűzés és az adószedés, mint az általuk kormányzott területek fejlesztése, de még ilyen viszonyok között is felfedezhetjük a modernitás csíráit.

Az első reformerek maguk a fanarióta uralkodók voltak. Kiemelkedik közülük: Constantin Mavrocordat. Intézkedései:

- röghöz kötött jobbágyok felszabadítása

- közvetlen adók felszámolása

- közigazgatási reform

+ 1739-ben az orosz-osztrák-török háború nyomán sikerült Olténiát visszacsatolnia Havasalföldhöz.

Bár a fanarióták korában a hazai bojárok háttérbe szorultak, mégis foglalkoztatta őket a társadalom modernizációja. 1769-1830 között 209 reformtervezetet dolgoztak ki, amelyeket az oroszoknak, a franciáknak, a Habsburgoknak és a törököknek juttattak el, például:

- Dimitrie Sturdza „arisztokratikus-demokrata köztársasága”

- Eufrosin Poteca polgári elgondolása

- a „carbonari alkotmány”.

A XIX. század elején a román országokban létrejött a „nemzeti párt” (főleg kisbojárokból és az alakulóban levő román polgárságból). Ez idővel egyre tevékenyebb lett. 1821-ben Tudor Vladimirescu részben az ő nevükben lépett fel és követelte:

- a kiváltságok eltörlését

- szabadságot és egyenlőséget.

Tudor Vladimirescut legyőzték, 1821 után azonban újra hazai fejedelmek kerültek Havasalföld és Moldva élére.

A modern társadalom kialalulásában fontos szerepet játszottak az orosz katonai megszállás idején keletkezett Szervezeti Szabályzatok (1831-1832). Korszerű politikai elveket tartalmaztak:

- hatalmi ágak szétválasztása

- korlátozás nélküli kereskedelem

- költségvetés

- egységes adózás.

Nagy-Románia megalkotása az 1848-as forradalom céljai között is szerepelt, de egység hiányában nem valósulhatott meg.

 

AZ 1859-ES TÖRTÉNELMI PILLANAT

 

Az 1848-as forradalom leverése után a román országok orosz-török katonai megszállás alá kerültek. A krími háborúban (1853-1856) az angol-francia-török-olasz szövetség legyőzte Ororszországot. Ez kedvező feltételeket teremtett a nemzeti célok megteremtéséhez.

A krími háborút lezáró párizsi békekonferencián előtérbe került Havasalföld és Moldva autonómiájának, valamint egyesítésének kérdése. A törökök és osztrákok ellenálltak, Angliának pedig fenntartásai voltak, ezért elhatározták, hogy kikérik a román országok lakosságának véleményét. A nemzeti párt s az uniópárt által szervezett népszavazás sikeresen bizonyította a világ előtt a román népnek azt az óhaját, hogy egy országban éljen.

Az egység igényét támasztotta alá 1859. január 5-én és 24-én Alexandru Ioan Cuza kettős fejedelemmé választása. Ezt követte az intézmények, a közigazgatás, a gazdaság egységesítése és az új helyzet nemzetközi elfogadtatása.

1862. január 24-én az Egyesült Fejedelemségek hivatalosan is felvették a Románia nevet, de a nagyhatalmak csak Cuza uralkodásának idejére ismerték el az egyesülést.

Cuza több reformot vezetett be az ország modernizálása érdekében:

- kolostori javak államosítása

- földtörvény (a parasztok átlag 4 hektár földet kaptak)

- polgári és büntetőtörvénykönyv

- közoktatási törvény

- nemzeti hadsereg megszervezése.

Al. I. Cuza mellett kiváló politikusok álltak, a legjelentősebb Mihail Kogălniceanu.

Reformprogramja megijesztette a konzervatív erőket, ellenben a radikális liberálisok túl mérsékeltnek találták. Így jött létre a „szörnyszövetség” (konzervatívok + liberálisok társulásából), amely 1866 februárjában államcsínnyel félreállította Cuzát.

 

AZ ÁLLAM MEGERŐSÖDÉSE. AZ 1918-AS NAGY EGYESÜLÉS

 

1866-ban Cuza lemondatása után Hohenzollern-Sigmaringen Károly került a trónra. I. Károly néven a románok legjelentősebb királya lett. Az ő uralkodása idején:

- 1866 – kevéssel érkezése után elfogadták Románia első alkotmányát

- 1877-1878 – az orosz-török háborúban harc a törökök ellen (= függetlenségi háború)

- a függetlenség kivívása

- Besszarábia elvesztése

- Dobrudzsa és a Fekete-tengerre való kijárat megszerzése

- 1880 – Nemzeti Bank létrehozása

- 1881 – az Akadémia és az Atheneum alapítása

- 1881 – Románia királyság lett

- 1883 – belépés a Hármas Szövetségbe (Németország – Osztrák-Magyar Monarchia – Olaszország), miután Besszarábia miatt megromlott a viszony az oroszokkal

Ez volt a 2 fő politikai párt (Konzervatív Párt, Nemzeti Liberális Párt) megerősödésének, ugyanakkor a nagy ideológiai viták (gyors modernizáció ↔ tartalom nélküli formák) kora.

- 1914 – az I. világháború kirobbanásakor Románia a semlegességet választotta (1916-ban az Antant oldalán lépett be).

Az I. világháborús szereplés eredményeként Románia I. Ferdinánd uralkodása idején egyesült Besszarábiával (Kisinyov), Bukovinával (Csernovitz) és Erdéllyel (Gyulafehérvár). 1918 = a románok nemzetté alakulásának csúcspontja, katonai erőfeszítés, népakarat, ugyanakkor a kedvező körülmények (soknemzetiségű birodalmak összeomlásának) eredménye.  

 

Ehhez a leckéhez: X. osztály – Az első világháború: A Nagy Egyesülés

 

ESETTANULMÁNY: A NEMZETI PÁRTTÓL A TÖBBPÁRTRENDSZERIG

 

A politikai pártok megjelenése nem határolható be pontosan. Több szakasz különíthető el a román pártok történetében:

I. A XVIII. század vége - XIX. század eleje: létrejött a „nemzeti párt”. Ez még nem a szó szoros értelmében vett párt, inkább olyan vegyes összetételű csoport, melyben iskolázott bojároktól politika iránt fogékony kisvállalkozók egyaránt vannak. Összetartó erő: nemzeti eszme, modernizáció igénye. Kiemelkedő tagok: Golescu és Ghica fivérek, Dimitrie Sturdza, Barbu Văcărescu, Ionică Tăutu, Rosetti-Roznoveanu, Gheorghe Lazăr, Tudor Vladimirescu. Ők reformprogramokat szerkesztettek, melyeket a kor nagyhatalmaihoz továbbítottak.

II. 1848-1859: a nemzeti párt fénykora. Kiemelkedő tagok: Nicolae Bălcescu, Eftimie Murgu, Mihail Kogălniceanu, Al I. Cuza, Dimitrie és Ion Brătianu. Részt vettek a forradalmi kormányokban, sőt a harcokban is. Fontos szerepet játszottak Cuza 1859-es, kettős megválasztásában.

III. 1866-1914: többpártrendszer kialakulása, 1875 – Nemzeti Liberális Párt (modernizáció szószólója), 1880 – Konzervatív Párt (kis lépések politikája). A 2 párt felváltva kormányozta Romániát az első világháborúig. 1893-ban megalakult a Romániai Munkások Szociáldemokrata Pártja, amely a baloldali eszméket, az egyszerű emberek, dolgozók érdekeit képviselte.

IV. 1918-1938: eltűnt a Konzervatív Párt, új pártok jelentek meg – Néppárt, Nemzeti Parasztpárt, Vasgárda.

V. 1938-1989: diktatúrák kora, egypártrendszer.

VI. 1989 után: visszatérés a többpártrendszerhez.

 

 

AZ ÁLLAM SZEREPÉNEK ÚJRAÉRTELMEZÉSE

AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚTÓL A SCHUMAN-TERVIG

 

A MODERN ÁLLAM A VILÁGHÁBORÚIG

 

XIX. század = nemzetek és nemzetállamok létrejöttének százada, az az időszak, amikor az elnyomott, soknemzetiségű birodalmak területén élő népek követelték az őket megillető szabadságot, egységet és önrendelkezési jogot.

A nemzetállamok kialakulása nem ugyanakkor történt:

- Nyugat-Európa – 1871 körül lezárult

- Közép-Kelet-Európa – az I. világháború végén.

Miután a nemzetállamok megvalósultak, a nacionalizmus új szakasza kezdődött, mikor egyes nemzetek az elsőbbségüket kezdték el hangoztatni más nemzetekkel szemben.

Egyik jellegzetes megnyilvánulási formája a pángermanizmus, vagyis a germán népek magasabbrendűsége. Az ebben a szellemben kezdeményezett terjeszkedés politikai-katonai szövetségek (Hármas Szövetség és Antant) kialakulásához, majd az I. világháború kitöréséhez vezetett.

Az I. világháború sajátossága, hogy a háborús hatékonyság, tehát a nemzeti érdek védelmében a legtöbb állam kiiktatta a demokratikus intézményeket:

- a parlamentáris rendszert felfüggesztették

- a kormányok többlethatalmat kaptak

- a hadiipart (+ a neki alárendelt iparágakat) és az élelmiszerellátást az állam ellenőrizte

- a feminizmus teret veszített.

Mindez széles népi támogatottsággal valósult meg, az I. világháború tehát totális háború volt.

A totális háború után a két világháború között totális államok jöttek létre, amelyek az egyéni értékek helyett az össznépi érdekeket helyezték előtérbe, pl. Benito Mussolini fasiszta diktatúrája. Ezeknek a védelméért – az ő ideológiájuk szerint – minden eszköz felhasználható.

 

AZ EGYSÉGES EURÓPA KEZDETEI – A SCHUMAN-TERV

 

A két világháború között az állam nagyobb szerepet kapott, mint az azt megelőző időszakban. Jellemzők:

- „laissez fair” (= hadd menjen minden a maga útján) korlátozása

- az állam nagyobb közigazgatási, vezetői szerepe.

Ennek a folyamatnak az I. világháború (= totális háború) adta meg az utolsó lökést, de előzményei a XIX. század végére tehetők, amikor Németországban az állam több intézkedést vezetett be a szociális védelem és gazdasági növekedés érdekében. Angliában is a gazdaság fokozottabb ellenőrzésére törekedtek.

Az állami beavatkozást szükségessé tették:

- a háborús veszteségek megszüntetése

- az ingatag versailles-i békerendszer fenntartása

- az 1929-1933-as nagy gazdasági válság.

Az 1930-as években a totalitarizmus nemcsak a vesztes országokban jelent meg. A fasiszta jellegű pártok biztonságot, munkát, kommunizmus elleni védelmet ígértek = a fő nemzeti érdekek védelmét. Lényegében előkészítették a terepet a következő nagy összecsapáshoz.

A II. világháború után Európa elvesztette addigi szerepét, az Egyesült Államok és a Szovjetunió lettek a világ vezető hatalmai. Jelentős politikusok, pl. Jean Monnet, Robert Schuman, Konrad Adenauer, Paul-Henri Spaak, Alcide de Gasper egyetértettek abban, hogy szükséges az európai egység megvalósítása. Az Európai Unió felé vezető első lépések:

- 1949 Európa Tanács

- 1951 Európai Szén- és Acélközösség

- 1957 Római Szerződés (Európai Gazdasági Közösség megalakulása).

Így az állam fejlődésének új szakasza kezdődött a történelemben.

 

A MODERN ROMÁN ÁLLAMISÁG FEJLŐDÉSE

 

Az egységes és független román állam több szakaszban jött létre a XIX. század második felében, valamint a XX. század elején. Lényegében a nyugat-európai államok fejlődési mintáját követte.

Már az 1848-as forradalmárok legfőbb célja egy erős, egységes állam létrehozása volt.

I. Alexandru Ioan Cuza kettős megválasztása után (1859) a legfontosabb célok az új állam nemzetközi elismertetése és az intézmények egységesítése voltak.

II. A területi egység megvalósítása után a függetlenség kivívása következett (1877-1878 – orosz-török háború) A XIX. század végén elsősorban a fiatal román állam megerősítésére törekedtek.

- külpolitika – csatlakozás a Hármas Szövetséghez (1883)

- belpolitika – fő célok: intézmények, többpártrendszer, erős nemzetgazdaság létrehozása

III. Egyesülés Besszarábiával, Bukovinával és Erdéllyel (1918) = létrejött Nagy-Románia.

Az I. világháború és az 1929-1933-as nagy gazdasági világválság Romániában is az állam szerepének növekedését eredményezte, gazdaságban és közéletben egyaránt.

Az 1930-as években az országban is előretört a szélsőjobb (Vasgárda – Corneliu Zelea-Codreanu), az alapelvek ugyanazok, mint Európa-szerte:

- hagyományos értékekhez való visszatérés

- idegen elemek (elsősorban zsidók) kiiktatása.

1938 a diktatúrák kezdetét jelzi a románok történelmében:

- 1938-1940 karlista diktatúra

- 1940-1944 Antonescu katonai diktatúrája

- 1947-1989 – kommunista diktatúra.

 

ROMÁNIA A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN

 

AZ ORSZÁG SZTALINIZÁLÁSA

 

1944. augusztus 23-án a királypuccs Antonescu diktatúrájának végét jelzi. Eleinte a régi demokrácia helyreállítására törekedtek és részben visszatértek az 1923-as alkotmányban foglaltakhoz:

- többpártrendszer

- polgári szabadságjogok.

A szovjet szövetség a Román Kommunista Párt (RKP) befolyásának növekedéséhez vezetett:

- társadalmi igazságosság és egyenlőség elve

- az ország felszabadítása a Vörös Hadsereg által

- földreform fontossága.

Az RKP és szövetségesei a sztálinizációt (sztálini modellt) követték, amely a történelmi pártok (Nemzeti Parasztpárt, Nemzeti Liberális Párt) fokozatos félreállításához vezetett. 1947 decembere a királyság végét jelentette, Románia népköztársaság lett.

Az RKP hatalomátvételét a kedvező nemzetközi helyzet is siettette. A Jaltai Értekezlet elfogadta ugyan a felszabadított Európáról szóló nyilatkozatot, Mihály király azonban Sztálin felszólítására a kommunistákat juttatta hatalomra: 1945. március 6 – dr. Petru Groza ügyvéd által vezetett kormány került az ország élére:

- átvette a szovjetektől Észak-Erdélyt

- földreformot hajtott végre.

Az ellenzék remélte, hogy az Egyesült Államok és Anglia nem ismeri el a Groza-kormányt, de csalódnia kellett. A „király-sztrájk” (= Mihály király ellenállása az országra erőltetett kormánnyal szemben) szintén hatástalan volt.

Az 1945. november 16-23 közötti moszkvai konferencián a többi győztes is elismerte a Groza-kormányt, azzal a feltétellel, hogy egy-egy liberális és parasztpárti miniszter is bekerüljön.

A választások 1946. november 19-én voltak. A kormány új választási törvénnyel segítette a RKP győzelmét:

- a nők is szavazati jogot kaptak

- megszüntette a szenátust

- újralakotta a Nemzetgyűlést, amelyet teljesen a kormánynak rendelt alá.

A fentiek, valamint az eredmények meghamisítása kommunista többségű országgyűlés alakulásához vezettek. A végrehajtói hatalom után a baloldal a törvényhozást is megszerezte.

1947 februárjában aláírták a II. világháborút lezáró párizsi békeszerződést, de Romániát nem ismerték el hadviselő félként.

A régi rendszer felszámolása felé mutatott az is, hogy a kormány elutasította a Marshall-segélyt.

A történelmi pártok működését betiltották, vezetőiket különböző vádakkal börtönbe záratták ill. külföldre kellett távozzanak. Mindenfajta ellenzéket felszámoltak = egypártrendszer és proletárdiktatúra.

1947. december 30-án Mihály királyt lemondatták, aki ezután Svájcba távozott. Kikiáltották a Román Népköztársaságot.

Az RKP folytatta Románia szovjetizálását:

- az 1948-as és 1952-es alkotmányok törvényesítették az új rendszert

- az ellenállás minden formájával szemben keményen felléptek

- Népbiztonsági Vezérigazgatóság, amely elméletileg a „demokratikus vívmányokat”, gyakorlatilag a kommunisták által megszerzett hatalmat védelmezte

- Milícia Vezérigazgatósága, amely a rendőrség és csendőrség helyébe lépett, saját fegyveres testülettel rendelkezett

- államosítás

- gazdasági téren központosítás, erőltetett iparosítás

- a mezőgazdaság kollektivizálása

- a civil társadalom, valamint a kultúra alárendelése.

 

A NEMZETI KOMMUNIZMUS

ÉS AZ ANTIKOMMUNISTA ELLENÁLLÁS

 

Az 1960-as évektől desztalinizációs folyamat kezdődött: Sztálin túlkapásainak elítélése, ugyanakkor a sztálini program új taktikával történő folytatása.

1964 „Áprilisi Nyilatkozat” – az RMP vezetői meghirdetik a saját utat, állást foglalnak a szovjet gazdasági és politikai egyeduralom ellen, az egyenlőség, a be nem avatkozás és a kölcsönös együttműködés mellett.

- többezer politikai foglyot helyeztek szabadlábra

- felevenítették a nemzeti értékeket

- az addig mellőzött csúcsértelmiségiek ismét nyilvánosságot kaptak.

A rendszer lényegében nem változott. 1965 tavaszán vezetőváltás történt: az elhunyt Gheorghe Gheorghiu-Dej helyére Nicolae Ceauşescu került. Ő:

- nem rendelkezett jelentős politikusi múlttal

- Moszkvában kapott kapott katonai kiképzést

- 1958-ban összevonta a kolozsvári Babeş és Bolyai egyetemeket.

Kihasználva a Dej-korszak végi szimpátiahullámot, szinte a kezdetektől személyi kultuszának kialakítására törekedett. Eleinte voltak reformok:

- gazdasági függetlenség kinyilvánítása

- a nemzet társadalmi és etnikai homogenizációjának meghirdetése

- be nem avatkozás elve

- nyugati irányú nyitás

- lazítás kultúra terén

- a mindennapi élet elviselhetőbb lett.

Több nagyhatalom vezetője jött Bukarestbe:

- Charles de Gaulle

- Nixon és Ford

Ceauşescu is több látogatást tett az Egyesült Államokba, Nyugat-Európába és a harmadik világ országaiba.

Mindezek nem változtattak a rendszer lényegén, ráadásul a nyitás is rövid ideig tartott.

Ceauşescu megtagadta ugyan a beavatkozást Csehszlovákiába (1968), de soha nem támogatta a demokratikus szocializmust (Csehszlovákia) vagy a piacgazdaságra való áttérést (Magyarország).

A kínai modell alapján a pártelnöki tisztség mellett Ceauşescu kisajátította az államelnök tisztségét is (= pártállam).

Az 1970-es évek közepére a rendszer erősen hanyatlani kezdett. Okok:

- erőltetett iparosítás

- nem igazodtak a piaci kereslet igényeihez

- silány termékek

- mezőgazdaságban állandó munkaerőhiány, alacsony gépesítési fok, katonákat, diákokat, közalkalmazottakat vezényeltek ki a begyűjtésre

- természeti csapások (árvizek – 1970, 1975, 1977, 1980, 1981, földrengés – 1977 március)

- az államadósság törlesztése részben a lakosságon való spórolás által valósult meg.

Az 1980-as évekre:

- a legfontosabb élelmiszerek eltűntek a piacról

- bevezették a jegyrendszert (porció/fejadag)

- rendszeresített áramszünetek és fűtéshiány

- alapvető szabadságjogok hiánya

- az Állambiztonság (Securitate) mindent és mindenkit megfigyelt

- Románia külpolitikai téren is szinte teljesen elszigetelődött.

Voltak rendszerellenes tüntetések, de keményen felléptek ellenük. Pl.

- 1977 Lupeni

- 1987 november Brassó a „Vörös Zászló” üzem és „Traktorgyár”.

Több kiváló értelmiség is felemelte szavát az emberi jogok lábbal tiprása ellen. Az 1980-as évekre általános volt az elégedetlenség.

 

A KOMMUNISTA RENDSZER MEGDÖNTÉSE

 

A belső elégedetlenség és a kedvező nemzetközi körülmények egyaránt hozzájárultak az 1989 végi eseményekhez. Az 1989. december 16-25-i temesvári és bukaresti forradalom abba a sorba illeszkedik, amelyet a Szolidaritás kezdett el Lengyelországban, de sajátosságai is vannak. Egyedül Romániában bukott meg a kommunista rendszer erőszakos megmozdulás eredményeként, egyedül itt végezték ki az állam mindenható vezetőjét (és feleségét).

 

A RENDSZERVÁLTÁS UTÁNI DEMOKRÁCIA

 

Az új hatalom a Nemzeti Megmentési Front (Frontul Salvării Naţionale – FSN) 10 pontos programja alapján alakult meg.

A demokrácia és piacgazdaság felé vezető út még hosszú volt.

1991-ben új alkotmányt fogadtak el népszavazással, amely megteremtette a demokratikus társadalomhoz szükséges intézményi kereteket.

A választásokon többséget megszerző pártok/koalíciók:

1990 – Nemzeti Megmentési Front (Frontul Salvării Naţionale)

1992 – Román Szociáldemokrata Párt (Partidul Democraţiei Sociale din România)

1996 – Demokrata Konvenció (Convenţia democrată)

2000 – Szociáldemokrata Párt (Partidul Social Democrat)

2004 – Igazság és Igazságosság Szövetség (Alianţa Dreptate şi Adevăr)

2008 – Liberális Demokrata Párt (Partidul Liberal Democrat).

A múlttal való szembenézés 2004-től gyorsult fel. Megalakult Az Állambiztonság Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS). Megnyitották az Állambiztonság (Securitate) irattárát.

Az intézmények reformja is elkezdődött.

Gazdasági téren voltak sikerek, de privatizáció és korrupció egymás mellett létezett.

2004 – NATO-csatlakozás

2007 – EU-csatlakozás

Végkövetkeztetésként elmondható, hogy a demokrácia és a jólét mindannyiunk felelőssége.

 

Ehhez a fejezethez: X. osztály - Politikai rendszerek a II. világháború után (Kommunizmus Romániában). Románia és az euro-atlanti integráció.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.