Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


4. Nemzetközi kapcsolatok

 A ROMÁN TÉRSÉG AZ ÚJKOR KEZDETÉIG:

DIPLOMÁCIA ÉS KONFLIKTUS KÖZÖTT

 

A ROMÁN FEJEDELEMSÉGEK A TÖRÖK BIRODALOM ÉS A NAGY KATOLIKUS HATALMAK KÖZÖTT

 

Már a X. században voltak államalakulatok a térségben.

Anonymus krónikájából és Szent Gellért legendájából tudjuk, hogy:

- Erdélyben Gelu, majd Gyula (Gyla) uralkodott

- a Bánság Ajtony (Ahtum), majd Glad birtoka volt

- a Körösök vidékét Ménmarót irányította.

Erdély fokozatos meghódítása után ezek a területek a magyar királyság részei lettek. A XIV. században a Kárpátoktól délre, illetve keletre levő területek is magyar fennhatóság alatt voltak. A hűbéri függőség elutasítása által jött létre:

- 1330-ban Havasalföld (Ţara Românească) – alapító: Basarab

- 1359 után Moldva (Moldova) – alapító: Bogdan.

A román országok gyakran voltak célpontjai a szomszédos államok hódító törekvéseinek:

- északon lengyel királyság

- délen Bizánc szláv utódállamai, Szerbia és Bulgária

- nyugaton magyar királyság

- keleten tatárok

- 1354 után a Török Birodalom (használjuk még a Porta* elnevezést is) elérte a Duna vonalát.

*Porta = a Török Birodalom központi irányítószerve, egyfajta minisztertanács, ahol a szultán, a nagyvezír és az ország többi politikai és vallási vezetője tanácskozott. Isztambulban, a Topkapi palotában tanácskozott.

Az államalapítás utáni első két évszázadban a román országok elsősorban a keresztény országokkal keresték a kapcsolatot.

Mivel keleti keresztények (ortodoxok) voltak, a havasalföldi és moldvai egyház a konstantinápolyi pátriárchának volt alárendelve. Ez nem jelentett politikai függőséget is, azért sem, mert Bizánc akkor már csak nevében volt birodalom (a császárok – baszileioszok – adót fizettek a törököknek).

Sokkal meghatározóbbak a kapcsolatok Magyarországgal és Lengyelországgal.

A román fejedelemségek a magyar királyság hűbéresei (vazallusai) voltak, egészen annak felbomlásáig (1541). Kapcsolatukat hol barátság, hol feszültség, időnként pedig kölcsönös közöny jellemezte.

Hasonló helyzet állt fenn a lengyel-román viszony esetében is. 1387 Lemberg – I. Péter (Petru Muşat), Moldva fejedelme a lengyel király vazallusa lett, de ez nem jelentette azt, hogy teljesen megszakadtak a kapcsolatok a magyar koronával. Ştefan cel Mare szövetségre lépett Mátyás királlyal, voltak azonban konfliktusok is (1467 Baia).

Mindkét román ország a függetlenség, később önállóság megőrzésére törekedett, ezért időről időre elfogadták, hogy adót fizessenek a Török (Oszmán) Birodalomnak.

 

ROMÁN-TÖRÖK KAPCSOLATOK A XV. SZÁZADBAN

 

A román külpolitika legfontosabb részét képezik.

Fontos leszögezni, hogy a törökellenes harc nagy alakjai (Mircea cel Bătrân, Hunyadi János, Vlad Ţepeş, Ştefan cel Mare, Mihai Viteazul) nem hadakoztak szüntelenül, egész uralkodásuk alatt a szultán ellen. A katonai konfliktusokat békés időszakok előzték meg, illetve követték.

Pl. Ştefan cel Mare (1457-1504)

- uralkodásának első 15 évében adót fizetett

- miután megtagadta az adófizetést, a törökök hadjáratot indítottak ellene:

- 1475 Vaslui győzelem

- 1476 Războieni vereség

- mivel várai ellenálltak a török ostromnak, megőrizte a trónt.

- egy nyugodt időszak után II. Bajazid folytatta a hadjáratot:

- elfoglalta a Duna, ill. Dnyeszter torkolatvidékén levő Kiliát (Chilia) és Dnyeszterfehérvárt (Cetatea Albă)

- 1486 vagy 1489 elismerte alávetettségét a Portával szemben.

→ Elmondhatjuk, hogy Ştefan cel Mare uralkodása végéig törökellenes politikát folytatott, de azért megújította egyezményeit a törökökkel. Így, Havasalfölddel együtt, Moldva is része lett az 1503. évi magyar-török békeszerződésnek, melyben adófizetést s egyéb kötelezettségeket írtak elő számára.

P. P. Panaitescu történész szerint a magyarázat arra, amiért a román fejedelemségek nem lettek vilajetek vagy beglegbégségek*, az, hogy Havasalföld és Moldva kívül esett a szultán seregeinek Közép-Európába, vagyis Drinápolyból Szófián, Nisen, Nándorfehérváron át Bécs irányába tartó útvonalán.

* vilajet v. beglerbégség = területi egység, tartomány a Török Birodalomban, élén a beglerbég állt, aki általában pasa ranggal (a fő katonai-közigazgatási vezetőket megillető címmel) is rendelkezett.

Ezzel együtt Havasalföld legalább két esetben nagyon közel került a bekebelezéshez:

- 1522 – Neagoe Basarab

- 1595 – Mihai Viteazul idején.

A román országok a Török Birodalom adófizetői voltak:

- 1415-től, Mircea cel Bătrân uralkodásától Havasalföld

- 1456-től, Petru Aron uralkodásától Moldva is.

A román-török ellenségeskedés mindig azzal vette kezdetét, hogy a román uralkodók megtagadták az adófizetést. A XIV-XVI. századokban a törökök 7 büntetőhadjáratot indítottak a román országok ellen:

- 3-at Havasalföld

- 3-at Moldva

- 1-et Erdély ellen.

→ A román fejedelemségek adófizetői helyzete nem változott.

 

ROMÁN FEJEDELEMSÉGEK A TÖRÖK URALOM KORÁBAN

A XVI-XVII. SZÁZADOKBAN

 

Erdély és a román fejedelemségek a XVI. század első felében a törökök hűbéresei (adófizető, vazallus) lettek. Jellemzők:

- adók, ajándékok, kenőpénzek, szállítási, ellátási és munkakötelezettségek növekedése

- külpolitika szigorú ellenőrzése

- belügyekbe való bevatkozás.

A Habsburg-török konfliktus idején a Porta a Krím-félsziget és Magyarország általa elfoglalt része közötti kapcsolatot szandzsákokon* keresztül biztosította, ilyenek voltak: Bugeac (DK-Moldva), Brăila, Turnu, Giurgiu, Temesvár, Lippa (Lipova), Csanád (Cenad). Ez a kései keresztes hadjáratok, a reformáció és az ellenreformáció kora.

* szandzsák = a vilajet kisebb területi egysége, szó szerinti jelentése: zászló. Vezetője a szandzsákbég, akinek a bég megtisztelő cím jár.

A fejedelemségek csatlakoztak a törökellenes Szent Ligához és részt vettek az ún. 15 éves háborúban (1593-1606). Ez Mihai Viteazul uralkodásának ideje, aki a román országok státusának megváltoztatását szorgalmazta, egyetlen vezető irányítása alatt. Komoly erők munkálkodtak ellene:

- a Habsburgok, akik Erdélyt akarták

- a lengyelek, akik kijáratot szerettek volna a Fekete-tengerre

- az erdélyi magyar nemesek.

Politikai elképzelései túlélték őt és meghatározták a román országok XVII. századi kapcsolatait.

Ebben az időszakban nagyszámú görög család telepedett le Havasalföldön és Moldvában, földbirtokosok lettek (pl. a Mihneák), kulcspozíciókat szereztek a fejedelmi tanácsban és az egyházban. Matei Basarab (Havasalföld) és Vasile Lupu (Moldva) uralkodása idején kísérletek történtek visszaszorításukra.

A XVII. században a három fejedelemség szövetsége hatékony eszköznek bizonyult a status quo (= meglévő állapot) fenntartásában és az önállóság megszilárdításában:

1. I. Rákóczi György (Erdély) – Matei Basarab (Havasalföld) – Vasile Lupu (Moldva) között

2. II. Rákóczi György (Erdély) – Constantin Şerban, majd II. Mihnea (Havasalföld) – Gheorghe Şerban (Moldva) között.

Ugyanakkor ezek a szövetségek törökellenes felkelésekhez is vezettek, melyeket a Porta a tatárok segítségével vert le.

Összegzésként elmondható, hogy a román országok a XVII. században változó, gyakran ellentmondásos politikát folytattak, melynek fő céljai a hűbéri kötelékek gyengítése és az önállóság növelése voltak.

 

Ehhez a leckéhez: IX. osztály – A román országok és a szomszédos államok a középkorban (XIV-XVI. század) című fejezet. Ezen belül: A román országok kapcsolatai a középkorban. Mircea cel Bătrân, Hunyadi János, Vlad Ţepeş, Ştefan cel Mare, Mihai Viteazul.

 

ROMÁNIA ÉS EURÓPA. A KELETI KÉRDÉSTŐL

A XX. SZÁZADI NAGY SZÖVETSÉGEKIG

 

A ROMÁNLAKTA TÉRSÉG A FELVILÁGOSODÁS KORÁBAN

 

1683-ban a törökök sikertelenül ostromolták Bécset. Sobieski János lengyel király felmentő serege nagy szerepet játszott abban, hogy nem sikerült a Habsburg fővárost bevenni.

Ezután több mint 100 évig tartó törökellenes szövetség jött létre a Habsburg Birodalom és Oroszország között, amely 11 katonai összecsapást és a „keleti kérdés”* előtérbe kerülését eredményezte.

*keleti kérdés = a Török Birodalom hanyatlásával párhuzamosan alapvető diplomáciai probléma lett, hogy mi legyen a török uralom alatt levő délkelet-európai területek sorsa; a nagyhatalmak nem akarták, hogy akár az oroszok, akár a Habsburgok kebelezzék be ezeket, mivel a kontinentális erőegyensúly megbomlásához vezetett volna; a kedvező nemzetközi helyzetet az elnyomott népek arra használták fel, hogy megvalósítsák önállósági/függetlenségi törekvéseiket.

Kezdetben a Habsburgok jelentős sikereket értek el: elfoglalták Erdélyt. Az 1691-es Diploma Leopoldinum (Lipót császár oklevele) elismerte az erdélyi rendek (magyarok, szászok, székelyek) kiváltságait és a négy bevett vallást (katolikus, lutheránus, kálvinista, unitárius), a románok megtűrt nemzet maradtak.

Így Moldva és Havasalföld határterületek lettek, tehát az eddiginél nagyobb török nyomás nehezedett rájuk. A Porta már nem bízott meg a helyi bojárság soraiból kikerülő uralkodókban, ezért fanariótákkal* helyettesítette be őket. Mivel a fanariótáknak nem volt (jó) kapcsolatuk a helyi elittel, sőt, egyesek közülük nem is beszélték a román nyelvet, tökéletesen ki kellett volna szolgálniuk a Török Birodalom érdekeit. Ennek ellenére több fejedelem, pl.  Constantin Mavrocordat és Alexandru Ipsilanti, reformokat vezetett be a korra jellemző felvilágosult abszolutizmus szellemében.

*fanarióták = a Török Birodalom fővárosának Fanar nevű negyedéből származó gazdag görögök, akik pénzért vásárolták meg Moldva ill. Havasalföld fejedelmi székét és a szultán kincstárába befizetett összeg többszörösét hajtották be a lakosságon

A fanarióta kor paradox módon hozzájárult a nemzeti párt megerősödéséhez, a bojárság ugyanis reformköveteléseket tartalmazó kérvényeket juttatott el Oroszországnak, Ausztriának, majd a napóleoni Franciaországnak.

Ezzel egyidőben az Erdélyi Iskola (Şcoala Ardeleană) vezetői megfogalmazták a Supplex Libellus Valachorumot, amely az erdélyi románok nemzeti programját foglalta össze, s a jozefinizmus (II. József reformpolitikája) és a francia forradalom hatása egyaránt meglátszik rajta.

 

Ehhez a leckéhez: X. osztály – A Román Országok és a keleti kérdés

 

EGYSÉG ÉS FÜGGETLENSÉG

 

Az 1821-1848 közötti időszak jelentős változásokat hozott. Tudor Vladimirescu mozgalma (1821) után véget ért a fanarióta korszak, ismét román fejedelmek kerültek Havasalföld és Moldva trónjára.

Az 1828-1829-es orosz-török háborút lezáró Drinápolyi Béke megszilárdította az orosz védnökséget, ugyanakkor felszabadította a román országokat a török kereskedelmi monopólium terhe alól.

Az 1848-as forradalomnak az orosz-török beavatkozás vetett véget Havasalföldön, mivel a két nagyhatalom érdeke a status quo fenntartása volt a Dunánál. Erdélyben és Bukovinában a nemzetiségek széthúzása miatt nem valósulhattak meg a forradalmi célkitűzések. 1849-ben Moldvában és Havasalföldön helyreállították a Szervezeti Szabályzaton alapuló régi rendszert, Erdélyben pedig új önkényuralmat (neoabszolutizmus) vezettek be.

A krími háború (1853-1856) orosz vereséggel zárult, ami új helyzetet teremtett. Ismét napirendre került az európai diplomáciában a „román kérdés” (a „keleti kérdés” folyományaként). Úgy gondolták, hogy egy ütközőállam létrehozása a Fekete-tengernél és a Duna torkolatánál megakadályozná az oroszok nyugati irányú terjeszkedését. A törvényhozás egyesítését akarták csak tető alá hozni, de 1859-ben Alexandru Ioan Cuza kettős megválasztása kész tények elé állította a nagyhatalmakat. Az egység I. Hohenzollern-Sigmaringen Károly 1866-tól kezdődő uralkodása alatt is fennmaradt, de az első évekre Románia bizonyos mértékű elszigetelődése jellemző. Az 1877-1878-as orosz-török háborút követően, melyben az oroszok oldalán vett részt, Románia elnyerte függetlenségét. Az 1878-as Berlini Béke által Románia megkapta Dobrudzsát is és kijáratot a Fekete-tengerre, ugyanakkor elveszített három dél-moldvai megyét, amelyet Oroszországhoz csatoltak. Így megromlott a román-orosz viszony, Románia tehát a németekhez közeledett. 1883-ban csatlakozott a Hármas Szövetséghez (más néven: Központi Hatalmak), melyet Németország, az Osztrák-Magyar Monarchia és Olaszország alkotott. 1914-ben, az I. világháború kitörésekor kinyilvánította semlegességét, 1916-ban pedig az Antant (más néven: Hármas Egyezmény) oldalán lépett hadba, mert ez a katonai-politikai szövetség elismerte jogigényét Erdélyre és Bukovinára.

 

ROMÁNIA A SZÉLSŐSÉGEK SZÁZADÁBAN

 

Ehhez a leckéhez: X. osztály – Románia az első világháborúban. A Nagy Egyesülés

 

A monarchiák sorozatos összeomlása 1917-1918-ban jelentős területi gyarapodással járt Románia számára:

-  1918. március 27 Kisinyov (Chişinău) – Besszarábia

- 1918. november 28 Csernovic (Cernăuţi) – Bukovina

- 1918. december 1 Gyulafehérvár (Alba Iulia) – Erdély románsága kimondta a Romániához való csatlakozást.

Mivel Románia győztes országként vett részt a párizsi békekonferencián, a nagyhatalmak elismerték a nagy egyesülést.

Ezt követően, mintegy 20 éven keresztül, Franciaország volt Románia legfőbb szövetségese. A legjelentősebb diplomaták (N. Titulescu, I. G. Duca, Grigore Gafencu) meggyőződéses franciabarátok voltak.

1940-ben, Franciaország eleste után a románok szembetalálták magukat a hitleri Németország és a sztálini Szovjetunió agressziójával. Az 1940. június 26-27-i ultimátumjegyzék, ill. a második bécsi döntés eredményeként Románia a következő területeket veszítette el:

- Besszarábia

- Észak-Bukovina

- Észak-Erdély

- Kvadriláter (Dél-Dobrudzsa).

Német nyomásra az ország élére Ion Antonescu tábornok és a legionáriusok kerültek. Mivel Németország szövetségese volt, 1941. június 22-én Románia megtámadta a Szovjetuniót és 1941 végére már az Egyesült Államokkal és Angliával is hadban állt. A sztálingrádi csata (1942. augusztus-1943. február) után nyilvánvalóvá vált, hogy a németek vesztésre állnak, Antonescu mégis a végsőkig kitartott volna melletük. Az 1944. augusztus 23-i ún. királypuccsal Románia csatlakozott az Egyesült Nemzetek Szövetségéhez, vagyis Németország és szövetségesei ellen fordult.

Nem tartották egyenlő hadviselő félnek. Közvetlen szomszédja, a Szovjetunió rákényszerítette az országra az 1944. szeptember 12-i fegyverszünetet, elfoglalta területét, ezzel előkészítve a terepet a kommunista párt hatalomra kerüléséhez. Az 1947-es februári békeszerződés is vesztesnek tekintette őt.

Mihály király 1947-es decemberi lemondása után Románia népköztársaság lett. 1955-ben csatlakozott a Varsói Szerződéshez (= válasz az Egyesült Államok és a nyugati országok által létrehozott NATO-ra).

Az 1989-es decemberi változások következményei:

1990 – visszatérés a demokráciához

2004 – NATO-csatlakozás

2007 – belépett az EU-ba.

 

ESETTANULMÁNY: A ROMÁN DIPLOMÁCIA KÉPVISELŐI

A KÖZÉPKORTÓL A XX. SZÁZADIG

 

A területi épség és kultúra megőrzésének érdekében a románok vezetői gyakran folyamodtak diplomáciai eszközökhöz.

Számos adattal rendelkezünk más országokba küldött román követekről, akik képzett, magas rangú tisztviselők voltak. Csak néhány név maradt fenn, de tudjuk, hogy a Dimitrie Cantemirhez hasonló, kimagaslóan művelt emberek a politikai játszmák aktív résztvevői voltak.

A fanarióta kor vége felé lépett színre Ienăchiţă Văcărescu havasalföldi bojár. Tudjuk, hogy fontos tisztségeket töltött be, sokat utazott és igyekezett megérteni a korabeli hatalmi játszmákat. „A nagyhatalmú császárok története” című könyvében arról írt, hogy a háborúk, idegen hódítók által meghatározott korban a két fejedelemség számára a legokosabb az volna, hogy a hanyatlóban levő Török Birodalmat támogassa, fiatal és telhetetlen hatalmak helyett.

A román újjászületés mégis a nyugati világhoz való közeledés által valósulhatott meg. Az 1848-as forradalmárok ezt próbálták meg alkalmazni, miután száműzetésbe kényszerültek. Tevékenységükkel előtérbe helyezték a „román kérdést” és jelentős szerepet játszottak az 1859-es egyesülés létrejöttében, majd elsimertetésében.

Vasile Alecsandri külügyminiszter pl. felkereste 1859 nyarán, az észak-olasz hadszíntéren III. Napóleon francia császárt, Viktor Emánuel piemonti királyt és Camillo Cavourt, hogy elismertesse velük a Cuza kettős megválasztását.

I. Károly idején kimagasló szerepet játszottak Ion C. Brătianu, Mihail Kogălniceanu liberális és Petre P. Carp, Titu Maiorescu konzervatív politikusok.

Mihail Kogălniceanu neve összefonódik a függetlenség 1877. május 9-i kikiáltásával, mivel az ő beszéde nyomán szavazta meg a Függetlenségi Nyilatkozatot a kétkamarás parlament és nyújtotta be jóváhagyásra I. Károlynak.

Az első világháború idején és a két világháború közötti időszakban újabb tehetséges politikusok léptek színre. Közülük is kimagaslik Take Ionescu és Nicolae Titulescu.

N. Titulescu a trianoni béke tárgyalópartnereként és aláírójaként kb. egy évtizedig uralta a külpolitikát. A Népszövetség elnöke volt két egymást követő évben, külügyminiszter 1927-1928, ill. 1932-1936 között:

- a kollektív biztonság politikájának híve

- jó kapcsolatok a nyugati demokráciákkal

- Balkáni Egyezmény létrehozása a status quo megőrzéséért

- tárgyalások a Szovjetunióval

- 1934 diplomáciai kapcsolatok felvétele

- kölcsönös segélynyújtási szerződés szorgalmazása

1936-ban németellenes magatartása és SZU-val kapcsolatos álláspontja miatt kizárták a kormányból, majd száműzetésbe vonult.

 

ROMÁNIA A HIDEGHÁBORÚ KORÁBAN

 

EURÓPA MEGOSZTÁSA

 

1945-ben a II. világború befejezése nem vezetett tartós békéhez. Két éves szünet után, 1947-ben kitört a hidegháború. Főszereplők: Egyesült Államok és Szovjetunió.

A viszály okai történelmi és politikai természetűek:

- Egyesült Államok

- nyugati demokrácia modellje

- a háború utáni világ az Atlanti Charta elveire épüljön

- ENSZ létrehozása.

- Szovjetunió

          - kommunista modell

- legfőbb célja egy újabb támadás megelőzése volt

- biztonsági zóna kialakítása a megszállt országokból.

→ Miután a Vörös Hadsereg tankjai sikeresen meggyőzték a megszállt kelet-európai államokat a kommunizmus áldásairól, „népi demokráciák” jöttek létre a következő országokban: Jugoszlávia, Románia, Bulgária, Csehszlovákia, Magyarország, Lengyelország, Kelet-Németország (NDK).

1947 Harry Truman amerikai elnök meghirdette a feltartóztatás elvét (containment):

- 1947 – Marshall-terv, vagyis pénzügyi segítség a háború sújtotta Európának (a kelet-európai országok nem fogadták el)

- 1948 – Brüsszeli Szerződés, ennek alapján 1949 – NATO (Észak-Atlanti Szerződés Szervezete)

A Szovjetunió válasza:

- 1947 – Kominform (Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája), célja a szovjet uralom megszilárdítása az új kommunista államok felett

- 1949 – első kísérleti atomrobbanás

- 1955 – Varsói Szerződés (NATO kelet-európai változata).

A hidegháború sorozatos politikai, katonai krízisekkel járt:

- 1948 – szovjet kísérlet Berlin blokádjára

- 1950-1953 – koreai háború

- 1962 – kubai rakétaválság

- 1965-1973 – vietnami háború.

Az 1970-es években a két tábor közötti feszültség enyhülni látszott. Okok:

- atomháború veszélye

- fegyverkezés óriási költségei

- a közvélemény békevágya.

Ezután azonban a hidegháború újabb szakasza következett:

- latin-amerikai és afrikai országoknak (harmadik világ) nyújtott szovjet támogatás

- 1979 – Afganisztán szovjet megszállása.

 1985 után Mihail Gorbacsov, az SZKP főtitkára:

- csökkentette a szovjet jelenlétet a világban

- elismerte belső reformok szükségességét

+ azt, hogy a fegyverkezési verseny nem tartható fenn (az ország erőforrásainak 25%-át emésztette fel).

 

ROMÁNIA ÉS A HIDEGHÁBORÚ

 

A II. világháború Romániát a vesztes országok közé sorolták, ezen 1944. augusztus 23-i átállása a szövetségesek oldalára sem változtatott.

A jaltai egyezmény V. pontja kimondta ugyan, hogy minden népnek joga van olyan kormányzási formához, amilyet akar, de a szovjet katonai jelenlét nem tette kérdésessé, hogy melyik utat fogja választani. Országunk a Varsói Szerződés, a KGST (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa) tagja, tehát a hidegháború egyik szereplője lett.

A kommunizmus első éveiben, a többi népi demokratikus állammal együtt, Románia támogatta a Jugoszláviai Kommunisták Szövetségének kizárását a Kominternből és szomszédja politikai, gazdasági elszigetelését. 1956 után mégis kibékült Jugoszláviával.

Elmondhatjuk, hogy Gheorghe Gheorghiu-Dej csak színleg tett lépéseket a desztalinizáció felé, valójában hű maradt a szovjet úthoz:

- támogatta Magyarország 1956-os megszállását

- beleegyezett Nagy Imre és hívei Snagovra való deportálásába

- tisztogatást folytatott a magyar forradalommal rokonszenvezők ellen.

 

A SZOVJET HEGEMÓNIA ELUTASÍTÁSA

 

A szocialista tömb politikájától való eltávolodás első jelei voltak, hogy Románia fenntartotta diplomáciai kapcsolatait a szovjet kegyekből kiesett Albániával és Kínával. Ennek eredményeként Kína elismerte Románia igényét Besszarábiára, amely a Szovjetunió részét képezte.

A háború utáni Románia egyik fontos történelmi pillanata volt 1958-ban a szovjet csapatok távozása az országból.

1964-től még hangsúlyosabbá vált az eltávolodás. A Valev-terv keretén belül Romániára a mezőgazdasági termékbeszállító szerepét akarták osztani, mire a párt bejelentette, hogy nem tud ilyen alárendelt szerepet elfogadni más országokkal szemben. Ez döntő lépés volt a nemzeti kommunizmus irányába. A továbbiakban:

- elsőként a szocialista országok közül diplomáciai kapcsolatot létesített a Német Szövetségi Köztársasággal (NSZK)

- nem szakította meg összeköttetéseit Izraellel sem, noha az ENSZ és a többi szocialista ország agresszornak nyilvánította őt

- tagja lett a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) és a Világbanknak

- ellenezte a hidegháborús fegyverkezési hajszát, a nukleáris fegyverkezést

- megtagadta a bevatkozást a csehszlovákiai forradalomba

Eltávolodása Moszkva politikájától elismerést váltott ki a nyugati demokráciákban, de a szocialista táboron belül sokan vitatták azt. A Szovjetuniótól való függetlenedés ugyanis a következőket vonta maga után:

- a nemzeti kommunizmus megszilárdulása

- visszatérés a sztálinista gyakorlathoz

- diplomáciai elszigetelődés.

Az 1970-es évek elején éles ideológiai fordulat következett be az országban. Ceauşescu kínai és észak-koreai látogatásai után részben bevezették a kínai „kulturális forradalom” módszereit és az észak-koreai fejlődési modellt.

Az 1980-as években:

- gazdasági válság

- szélsőséges személyi kultusz

- népesedési és egészségügyi politika

- falurombolási terv

- nemzetközi elszigeteltség növekedése

→ Mindezek társadalmi elégedetlenséget, 1989 végén pedig rendszerváltást eredményeztek.

 

ESETTANULMÁNY: A ROMÁN DIPLOMÁCIA A VARSÓI SZERZŐDÉS

ÉS AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ KÖZÖTT

 

A kommunizmus bevezetése után a román diplomácia a Moszkva által kijelölt irányvonalhoz igazodott, később pedig Ceauşescu kezdeményezéseivel kellett azonosulnia.

1964 után kezdetét vette az ún. függetlenedési politika. A ’70-es évektől Nicolae Ceauşescu személyi kultuszának szerves része lett, hogy jelentős politikus, a nemzetközi béke és együttműködés hősének szerepében tetszelgett.

A Szovjetuniótól való elszakadási politika, amely Gheorghe Gheorghiu-Dej idején kezdődött, 1968-ban érte el csúcspontját, Csehszlovákia katonai megszállásának elítélésével. Ceauşescu aktív külpolitikát folytatott, több mint 100 országba látogatott el, Bukarestet is sok állam- és kormányfő (pl. Richard Nixon amerikai elnök) kereste fel.

Az ország lakosainak sorsára nézve mégis az 1971-es kínai és észak-koreai látogatás volt döntő hatással. Ceauşescu közvetítői szerepet vállalt nemcsak a szovjet-kínai, hanem az izraeli-arab konfliktusban is, mert önmagát jelentős államférfinak akarta feltüntetni.

Korábbi sikerein felbátorodva Románia elítélte Afganisztán szovjet megszállását, majd óvatosságra intette a Varsói Szerződés tagországait a lengyel válsággal kapcsolatban.

Az egyetlen kommunista ország volt, amely részt vett az 1984-es Los Angeles-i olimpiai játékokon.

Az 1980-as évek politikai irányvonalának jellemzői:

- közeledés az el nem kötelezett országok mozgalmához

- erőszak mellőzése a nemzetközi kapcsolatokban

- be nem avatkozás más országok belügyeibe.

Noha ezek az elvek helyénvalóak voltak, a belügyekbe való be nem avatkozás jelszavával Ceauşescu valójában a sztálinizmushoz tért vissza. Tette ezt egy olyan korban, amikor a Szovjetunióban és más szocialista országokban is kezdetét vette a nyitás és a reform. A Ceauşescu-rendszer korábbi népszerűségét az 1980-as években nagymértékű politikai elszigetelődés váltotta fel. A bukás, az 1989-es rendszerváltás elkerülhetetlen volt.

 

Ehhez a leckéhez: XI. osztály – Románia a totalitárius államtól a jogállamig. Románia és a XX. századi regionális konfliktusok. Románia és a Varsói Szerződés

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.