Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


5. A vallás és a vallásos élet

 EGYHÁZ ÉS ISKOLA

 

 ISKOLA A KÖZÉPKORBAN


A középkor folyamán az egyház és a papság fontos szerepet játszott az oktatásban. A XI. századig a művelődés legjelentősebb helyszínei a kolostorok voltak. A VII-XI. században kolostori iskolák jöttek létre. Jellemzők:

- elemi fokú képzés (írás, olvasás, karének)

- szigorú fegyelem, testi fenyítés is

- a tanítás nyelve a latin volt

- a tanulás a Szentírás szószerinti bemagolását és visszamondását jelentette

- az olvasást zsoltárszövegekkel sajátították el

- a X. századtól számolni tanultak (abakusz).

Itt tanultak:

- szerzetes- és papnövendékek

- másolók (íródeákok)

- nemesifjak.

Híres iskolák voltak:

- Franciaországban Bec, Cluny

- Német-Római Birodalomban Fulda, Sankt Gallen

- Itáliában Monte Cassino.

Később a városok is kulturális központok lettek.

Már Nagy Károly (768-814) idején püspöki iskolák nyíltak a birodalom városaiban, ahol az egyházi személyek ingyenes oktatásban részesültek. Az iskolák élén egy-egy kanonok (scholasticus) állt, aki kiválasztotta és rendszeresen ellenőrizte a tanárokat, a tanmenetet és az intézményben tanulók erkölcseit. A hét szabad művészetet tanították, amelyet két további csoportra osztottak:

- trivium (grammatika, retorika és dialektika)

- quadrivium (számtan, mértan, csillagászat és zene).

A tanulás szövegolvasásból állt, melyhez a tanítómester (magister) megjegyzéseket fűzött, a diákok pedig megvitatták. A szövegek ókori görög, latin és arab szerzők munkáiból álltak. Ez utóbbiak segítségével a Nyugat újrafelfedezte az ókor legjelentősebb alkotásait, pl. Arisztotelész műveit.

Ezek az iskolák idővel „szakosodni” kezdtek:

- a párizsi iskola erőssége a dialektika és bölcselet lett

- Bologna volt a jog „hazája”

- Orleans retorikában volt a legkiválóbb

- Chartres matematikában, Toledo szintén matematika és csillagászat terén jeleskedett.

A kereszténység terjedésével egyre több falusi papra volt szükség. Az ő képzésüket a vidéki egyházközségek papjai végezték, parokiális iskolákban. Ezek az iskolák többnyire helyi egyházi erőforrásokból tartották fenn magukat, az oktatás a kisebb szerzetesrendek feladata volt.

Összegzés:

- az egyházi iskolák kulturális színvonala nem volt túl magas, mégis ezek voltak a legéletképesebbek

- bár elsősorban az egyházi személyek utánpótlását kellett ellássák, nemesek és az eszesebb parasztfiúk is tanulhattak bennük

- idővel a városokban megjelentek a világi iskolák, ahol eleinte latinul, majd a reformáció hatására anyanyelven folyt az oktatás.

Jelentős tanintézetek voltak a térségben:

- erdélyi katolikus iskolák – Gyulafehérvár, Nagyvárad, Marosvásárhely

- erdélyi városi iskolák – pl. Brassóban a Schola Coronensis

- román kolostori iskolák – Cozia, Tismana, Neamţ, Suceava, Iaşi.

 

AZ EGYETEMEK

 

Az első egyetemek a Bizánci Birodalomban keletkeztek a IX. században. A konstantinápolyi rétorok (szónokok) teológiát, platonista filozófiát, történelmet, matematikát, földrajzot és orvostudományt adtak elő.

Híres volt a cordobai egyetem is.

A nyugat-európai egyetemek a XIII. században jelentek meg, a céhek mintájára: universitas magistrorum et scholarium = tanárok és diákok közössége. Megerősödésük után az elsődleges cél az volt, hogy felszabaduljanak püspökük gyámkodása alól, de a világi személyek beavatkozását is minimálisra csökkentették.

Az első jól szervezett egyetemek a következők voltak: a párizsi (1215), a bolognai (1219) és az oxfordi (1230). A párizsi egyetem kiváltságokat nyert a pápától és a francia királytól is, a műveltség fellegvára lett, ahová Európa minden sarkából érkeztek diákok.

Közép-Európában kicsivel később alakultak egyetemek, de a későbbiekben ezek is nagy hírnévre tettek szert: Prága (1348), Krakkó (1364), Bécs (1365), Heidelberg (1387).

Az egyetemekre kizárólag férfiak jártak, az oktatási tevékenység a különböző karokon (facultas) folyt. A legrégebbi kar a teológia volt, aztán megjelentek a jogi, majd az orvosi karok.

A tanulás fennhangon történt, latinul folyt, előadásokat hallgattak, gyakorlatokat folytattak, vitákon vettek részt. A diákok saját zsebükből fizették szállásukat, étkezésüket és a magisztert is. A tanév viszonylag hosszú volt. A vizsgákat karácsony tájára vagy a húsvéti nagyböjt idejére tűzték ki. Tanulmányaik bevégzésével a diákok a következő címeket szerezhették meg: baccalaureatus (borostyánkoszorús), licenciátus, magisztrátus vagy doktorátus.

A diákság soraiból kerültek ki a városok hivatalviselői, világi és egyházi tanácsosok is.

Az alapító atyák gyakran kollégiumokat és ösztöndíjakat (bursa) alapítottak, hogy a szegény, de tehetséges diákoknak is legyen lehetőségük tanulni, pl.

- Robert Sorbon Párizsban

- John Balliol Oxfordban.

A magiszterek többnyire egyházi személyek közül kerültek ki:

- Francis Bacon ferences szerzetes

- a domonkosrendi Aquinói Szent Tamás.

Az egyetemek a középkorban nemzetek feletti és önálló oktatási intézmények voltak. Mivel a tanítás latin nyelven történt, Európa bármely országából beiratkozhatott bárki. A helyzet a reneszánsz korában kezdett megváltozni, ebben az időszakban egyre hangsúlyosabb lett a nemzeti jelleg.

 

AZ ÚJKOR HAJNALÁN

 

A humanista életfelfogás a XIV. századi Itáliában jelent meg. Jellemzők:

- emberközpontúság

- új típusú oktatás

- klasszikus, görög-római kultúra

- hét szabad művészet

- korabeli tudományok.

A középkori tanult emberek ismerték ugyan a görög-római kultúrát, de csak a hit és a Szentírás magyarázata érdekében tanulmányozták. A reneszánsz emberei már kíváncsiságból olvasták az antik szerzőket. Jelentős változások:

- új gondolkodásmód

- másfajta tapasztalatok

- megjelent a bibliakritika

- könyvnyomtatás.

Az egyházi oktatás fokozatosan háttérbe szorult. A városi iskolák vették át helyét, amelyekben tudományokat oktattak:

- matematika

- csillagászat

- mechanika

- természettudományok.

A diákok gyakorlati nevelésben részesültek. Az írás, olvasás, számolás elsajátítását követte az ókori klasszikusok olvasása és magyarázata.

Az inasok műhelyekben sajátították el egy-egy mesterség csínját-bínját. A tanulóidő lejártával és a mestermunka bemutatása után a céh teljes jogú tagjai lettek.

Idővel elterjedtek a magániskolák. Palatábla még nem volt, a fegyelmet klasszikus módszerekkel biztosították. Kialakult egy új típusú, világi értelmiség.

Ismert humanisták voltak: Francois Rabelais, Thomas Morus, Rotterdami Erasmus és Comenius, aki a világi és anyanyelvű oktatás mellett foglalt állást.

A reneszánsz eszmék a XV-XVI. századtól terjedtek Közép- és Kelet-Európában, az itáliai, krakkói, pécsi és bécsi egyetemeken tanuló vándordiákok, valamint a királyi és fejedelmi udvarokban tanító humanisták közvetítésével. Az egyetemeken is a kornak megfelelő nevelési minták kezdtek érvényesülni.

Jelentős humanista központok voltak Erdélyben a gyulafehérvári és nagyváradi püspöki udvarok, az utóbbiban tevékenykedett: Vitéz János, Janus Pannonius, Nicolaus Olahus. Johannes Honterus Brassóban iskolát alapított, Nagyszebenben pedig nyomdát. Kolozsváron Báthory István három tanszékes jezsuita „egyetemet” létesített. Ugyanitt tevékenykedett Heltai Gáspár is. Despot Vodã moldvai vajda Cotnariban alapított kollégiumot (Schola latina), ezt J. Sommer német humanista vezette.

 

VALLÁSI VÉDNÖKSÉG ÉS KULTURÁLIS IDENTITÁS EURÓPÁBAN

ÉS A ROMÁNOK ÁLTAL LAKOTT TÉRSÉGBEN

 

A ROMÁNOK ÉS A „KELETI KÉRDÉS”

 

A „keleti kérdés” 1683-ban jelent meg, amikor a Török Birodalom sikertelenül ostromolta Bécset. Ettől kezdve a hanyatlás megállíthatatlan volt, az oroszok és a Habsburgok is terjeszkedtek a térségben.

A román köztudatban a katolikus Ausztria és az ortodox Oroszország mint erős, fiatal államok jelentek meg, amelyek szembeszállnak az iszlámmal és felszabadítják a balkáni népeket. Lényegében minden törökellenes hadjáratuk alig leplezett terjeszkedést jelentett. A Habsburgok egyébként hátrányos helyzetben voltak az oroszokkal szemben, mert a románok azonosították a vallást a nemzetiséggel.

Kezdetben az orosz-török háborúknak jótékony hatásuk volt a román fejedelemségekre. A kücsük-kajnardzsi békeszerződésben (1774) Oroszország szavatolta a román országok autonómiáját, később mégis elfoglalta Bukovinát (1775) és Besszarábiát (1812).

A napóleoni háborúkban való részvétel miatt egy időre felfüggesztette a terjeszkedést, de a drinápolyi békével (1829) visszatért a térségbe: Moldva és Havasalföld teljhatalmú védnöke lett és 1834-ig megszállás alatt tartotta a román országokat.

15 éves szünet után, kihasználva az 1848-as eseményeket, az oroszok újra elfoglalták a fejedelemségeket. A krími háborúban elszenvedett veresége után, 1856-ban ismét terítékre került a „keleti kérdés”. A román országok kihasználták a kedvező nemzetközi körülményeket és 1859-ben megvalósult Havasalföld és Moldva egyesülése.

 

NEMZETI AZONOSSÁG ÉS A KULTÚRA TÁMOGATÁSA

 

Miután a törökök elfoglalták Konstantinápolyt (1453) és a Bizánci Birodalom megszűnt, a román vajdák maradtak az egyedüli keleti keresztény (ortodox) uralkodók a Balkánon. Igyekeztek támogatni mind a kultúrát, mind az ortodox kereszténységet:

- román, görög és ószláv iskolák alapítása

- könyvnyomtatás ill. terjesztés támogatása

- adományok a görögországi és palesztinai szent helyeknek.

Ştefan cel Mare

- putnai, neamţ-i, voroneţ-i (Moldva), râmnicu-sărat-i (Havasalföld), feleki, révkolostori (Erdély) kolostorok alapítása

- jelentős adományok az Athos-hegyi kolostoroknak

Neagoe Basarab

- püspöki templom Curtea de Argeş-en

- jeruzsálemi, konstantinápolyi, Athosz-hegyi ortodox szerzetesközösségek támogatása

Matei Basarab és Vasile Lupu

- román nyelvű könyvek kiadásának bátorítása

- új iskolák

- konstantinápolyi pátriárka támogatása

- Lvov-ban templom, Moreában kolostor alapítása

Şerban Cantacuzino

- cotroceni-i kolostor alapítása

- fejedelmi akadémia

- uralkodása alatt született a Bukaresti Biblia (1688)

Constantin Brâncoveanu

- monostoralapítások (Hurezu, Sâmbăta)

- mogoşoaia-i és potlogi paloták alapítása

- új építészeti stílus, ún. Brâncoveanu-stílus

- buzăui, bukaresti, târgoviştei és snagovi nyomdák

- szent helyek támogatója

→ A történészek új Bizáncnak vagy Bizánc utáni Bizáncnak nevezik ezt a korszakot.

Erdélyben a Habsburgok már uralomra jutásuk kezdetétől minél több lakos katolizálására törekedtek. Az ortodoxok egy része elfogadta az egyesülést Rómával, így létrejött a görög katolikus egyház. Ez és az Erdélyi Iskola megalakulása a XVIII. században fontos szerepet játszott az itteni románság nemzeti öntudatának kialakulásában.

A románok hosszú ideig nem vehettek részt a politikai életben. 1848 után beadványokat* írtak, konferenciákat szerveztek és az ASTRA (Erdélyi Román Irodalmi és Művelődési Egyesület, 1861) révén aktív kulturális életet éltek. Miután Andrei Şaguna vezetése alatt az erdélyi ortodox egyház érseki rangra emelkedett, a görög katolikusokéhoz hasonló jogokat kapott. E két egyház lett a román nacionalizmus bástyája.

*Az erdélyi románság sérelmeinek adott hangot a Memorandum (1892) is, melyet Ferenc József császár közönnyel fogadott, de a magyar kormány részéről megtorló intézkedések történtek.

A Kiegyezés (1867) után fokozatosan egy új, radikális nemzeti törekvés, a Romániával való egyesülés eszméje került előtérbe.

 

AZ EGYHÁZ ÉS A DIASZPÓRA

 

A román diaszpóra a XIX. század közepétől  kezdett kialakulni, amikor a románok Erdélyből, a Bánságból és a Kárpátokon túli területekről kivándoroltak:

- Európába

- Ázsiába

- Amerikába.

1853-ban Párizsban ortodox kápolna működött, 1882-ben már templomuk is volt az ott élő román emigránsoknak. Bécsben és Berlinben is nagyszámú román élt és gyakorolta vallását, de a berlini templom az 1945-ös bombázások során teljesen megsemmisült.

A II. világháború befejezése után számos Nyugat-Európában tartózkodó román nem tért vissza a szovjet csapatok által megszállt országba. A kommunizmus idején az emigrációnak hangsúlyozottan politikai jellege volt. Mivel a Nyugatra telepedettek között számos pap volt, többek között Visarion Puiu, Bukovina egykori érseke is, új egyházmegye jött létre a diaszpórán belül: a Nyugat-Európai Román Ortodox Püspökség (1949), Párizs székhellyel.

Ma a román közösségek a Németországi és Közép-Európai Román Ortodox Metropolia (1993) fennhatósága alá tartoznak. Ez Németország, Ausztria, Luxemburg, Svédország, Norvégia és Dánia egyházközségeit foglalja magában.

A többi egyházközség a Nyugat-Európai Román Ortodox Érsekségnek van alárendelve.

Az amerikai románok több mint fele New York, New Jersey, Pennsylvania, Ohio és Michigan államban él. Az előbbiek az Egyesült Államokban több mint 10, Kanadában pedig mintegy 20 egyházközséggel rendelkeznek.

A XX. század második felében számos templom épült az észak-amerikai kontinensen, pl. New Yorkban, Philadelphiában, St. Louisban, Los Angelesben, Chicagoban, Detroitban stb.

A görög katolikusoknak közel 20 egyházközségük van, melyeket II. János Pál pápa szervezett egyházmegyébe.

Mind az ortodox patriarkátus, mind a görög katolikus érsekség kitartóan tevékenykedik a külföldön élő románok lelki szükségleteinek kielégítése érdekében.

 

ROMÁNIA ÉS A VALLÁSI TOLERANCIA A XX. SZÁZADBAN

 

Az I. világháború végén létrejött Nagy-Románia lakosságának többsége (71,9%) román volt, ugyanakkor nagyszámú nemzeti kisebbség (28,1%) élt az ország területén.

Az 1923-as alkotmány egyik alapelve volt a vallásszabadság és a felekezetekkel való egyenlő bánásmód. Honosítás révén szabályozták a zsidók földhöz juttatását. A kormány anyagilag támogatta az összes fontos kisebbségi egyházat és iskoláikat. Az alkotmányba foglalt, kisebbségekre vonatkozó előírások legalább annyira a tolerancia, mint a külföldről érkező folyamatos nyomás eredményei voltak.

1930 után Románia közeledése Németországhoz a zsidók helyzetének folyamatos romlásához vezetett. Ion Antonescu diktatúrája idején több zsidóellenes törvényt hoztak, de Románia nem vett részt a „végső megoldásban”. Ezzel együtt a bukovinai és besszarábiai zsidókat deportálták a Dnyeszteren túli területekre és volt pogrom Iaşi-ban és Bukarestben is.

A kommunista rendszer korlátozni igyekezett mindenféle egyház társadalomra gyakorolt hatását. Noha folyamatosan üldözték az egyházakat (az ortodoxot kevésbé), azt állították, hogy teljes szabadságot biztosítanak számukra. A vallásszabadság elve mindhárom kommunista alkotmányban (1948, 1952, 1965) megtalálható. Emellett:

- ateista propaganda volt

- államosították a felekezeti iskolákat és a többi egyházi alapítású intézményt (aggmenházakat, árvaházakat, kórházakat)

- az egyházak tevékenységét csak a templomokra korlátozták.

A legsúlyosabb támadás a görög katolikus egyházat érte:

- letartóztatták mindazokat a papokat, akik nem tértek át az ortodox vallásra

- a görög katolikus templomokat átadták az ortodox egyháznak

- a szerzeteseket börtönbe zárták, kényszerlakhelyre vitték, megkínozták

1989 végén visszatértek a demokráciához. Az 1991-es alkotmány előírja az állampolgárok egyenlőségét, felekezetre való tekintet nélkül. Meghatározza, hogy a különböző felekezetek szerveződhetnek saját szabályzatuk szerint, önállóságot élveznek az állammal szemben, amely támogatja őket és lehetővé teszi a lelkigondozást a hadseregben, kórházakban, börtönökben, árvaházakban. Biztosítja az egyházi oktatás szabadságát, az egyes felekezetek követelményeinek megfelelően.

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.