Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Őskor

Kőkorszak (paleolitikum)

Az emberiség hosszú fejlődéstörténetében a művészet viszonylag fiatal jelenség. Az ember által készített első szerszámok mintegy 600 000 évvel ezelőtt keletkeztek, az eddigi ismert legkorábbi művészeti alkotások pedig kb. 30 000 éve, a kőkorszak (paleolitikum) vége felé, az utolsó jégkorszakban keletkeztek. Az őskőkori művész, aki gyűjtögetéssel és vadászattal teremtette elő táplálékát, azért készített szobrokat, rajzolt és festett, hogy a mágikus cselekményekkel, a zenével és tánccal együtt a maga javára fordítsa a természeti jelenségeket. A 15 000-10 000 évvel ezelőtti korszakból szép számban maradtak fenn agyagból, puhább kőből, mammutagyarból készült szobrok, domborműves, vésett táblák, barlangrajzok, és -festmények.

Újkőkorszak (neolitikum)

Kr.e. 10 000 évvel ezelőtt, a jégkorszak után, a jobb éghajlati feltételekkel megváltozott az ősember környezete is. Megkezdődött a neolitikum, vagyis az újkőkor. A gyűjtögető életformát felváltotta az állattenyésztés és a földművelés, és ezzel együtt a letelepedett életmód. Ekkor alakult ki az agyagművesség. A neolitikum kultúrája a kerámián alapszik.

Fémkorszak

A rézkorszak, bronzkorszak és vaskorszak idején betetőződött az a folyamat, amely már a neolitikumban elkezdődött, és amely a természetes formáktól való eltávolodással járt. A művészet csaknem teljesen absztrakttá vált, csak jelekre és szimbólumokra korlátozódott. Kialakult a geometrikus stílus és minden mást kiszorított az agyagedények, ékszerek, fegyverek és harci felszerelések díszítésein. A fémművesség megjelenése egyre jobban háttérbe szorította a termékenység istenanyjának imádását, és a helyébe a napkultusz lépett. A vésett díszítések a nap szimbólumai.

Az építészet kezdetei

Az ebből az időből származó, hatalmas építmények a megalit („nagy kő”) nevet kapták, mert nagy faragatlan kőtömbökből és kövekből készültek. Általában síremlékek vagy kultikus építmények lehettek, de valódi rendeltetésük nem ismert. Megtalálhatók szinte a világ minden táján, de Angliában és Franciaországban akad belőlük a legtöbb. A megalit emlékek közé tartoznak a menhirek, dolmenek és az összetettebb kőépítmények.

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.